Sport

Csütörtökön éjjel a kézis csajokat ünnepelték a győriek

Csapucha Adrienn
Csapucha Adrienn

2012. 05. 17. 23:23

Bár az i-re idén sem került fel a pont Karl Erik Böhn lányai azért bizonyítottak, hiszen a Ferencvárost legyőzve elhódították a bajnoki kupát.

A Városháza előtti téren gyülekeztek az Audi ETO KC rajongói csütörtökön, hogy megünnepeljék a zöld-fehérek hazai, bajnoki győzelmét. Az immár nyolcszoros kupa és kilencszeres magyar bajnok Böhn-lányok, edzőjükkel és a klub vezetésével egy különleges retro busszal, rendőri felvezetéssel érkeztek a helyszínre, a Városháza előtti térre. Szabó Tamás, a csapat sajtóreferense a mezszámok alapján szólította a kéziseket a színpadra, akiket nagy ovációval fogadtak a szurkolók. Talán csak a hideg időnek tudható be, de a vártnál jóval kevesebben jöttek el a belváros szívébe.

Elsőként Borkai Zsolt köszöntötte a bajnokokat, a polgármester úgy fogalmazott, hogy nem volt egyszerű ez az idény, de a város a jövőben is támogatja majd a csapatot. „Bár az i-re nem került fel a pont és nem lettünk BL győztesek, azért így is nagyon boldogok vagyunk. Ez a csapat szerethető, már csak azért is, mert egy szomorú vereség után, fáradtan sikerült legyőzni egy olyan klubbot, mint a Ferencváros. Ennél nagyobb sportteljesítmény pedig nem létezik! – hangsúlyozta a polgármester, aki a szurkolók lelkesedését is megköszönte. „Az utóbbi időben és főleg a BL döntőn úgy éreztem, hogy a játékosok mindent megtettek a győzelemért. Egyet nem éreztem, az pedig a csapatszellem, az összetartás. Remélem ez jövőre változni fog és akkor megnyerjük a BL-t!” – tette hozzá Borkai Zsolt.

Természetesen a város első embere ajándékcsomagokkal köszönte meg a lányok eddigi teljesítményét, akik cserébe egy bajnoki aranyéremmel fejezték ki hálájukat.

A köszöntők sorát Kelecsényi Ernő, az Audi ETO KC elnöke folytatta, és mint egyfajta számvetés, az elmúlt év eredményeit is értékelte a vezető.”Ez egy sikeres szezon volt, a klub eddigi történetének talán legsikeresebb szezonja. Az a kevés hiányosság pedig, ami a BL győzelemhez kellett volna, az orvosolható” – buzdította a zöld-fehéreket az elnök.

A keserédes kézis találkozó zárásaként az év végén távozó tagokat is ünnepelték, így a szezon közben érkezett edzőt, Karl Erik Böhnt, a könnyeivel küszködő Vérten Orsolyát és Ana Grosst, valamint a pályáját hatalmas bravúrral befejező kapust, Pálinger Katalint is vastapssal búcsúztatták a drukkerek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hungary's forward Adam Szalai (C) celebrates scoring with midfielder Balazs Dzsudzsak and defender Willi Orban (L) during the UEFA Nations League football match Hungary v Finland in Budapest on November 18, 2018. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.