Sport
lőrincz tamás (lőrincz tamás, )

Birkózásban erősek lehetünk Londonban

Nagyon erős birkózó válogatott utazhat el a londoni olimpiára, melyen elsőként a kötöttfogású Módos Péter és Bácsi Péter éppen 80 nap múlva lép szőnyegre.

Az olimpiai szereplést kiharcolt birkózók köszöntésére összehívott beszélgetésen Maróti István, a magyar szövetség szakmai alelnöke elmondta, hogy ő személy szerint előzetesen nyolc kvóta megszerzésében biztos volt, de a csapat a 2009-es világbajnok Kiss Balázs nélkül is nagyon szép reményekkel vesz majd részt az ötkarikás játékokon.

“Én három érem megszerzésében biztos vagyok, de tudják mit, ne legyen igazam, és legyen hét dobogós” – fogalmazott az alelnök.

Módoson (55 kg) és Bácsin (74 kg) kívül a kötöttfogásúakat még Lőrincz Tamás (66 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg), a szabadfogásúakat Hatos Gábor (74 kg), valamint Ligeti Dániel (120 kg), a nőket pedig a tavalyi vb-ezüstérmes Sastin Marianna (63 kg) képviseli.

Struhács György szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a kvalifikációs versenysorozat nagyon kemény volt, óriási kihívás elé állította birkózóit. Három héten belül rendeztek három viadalt, azaz háromszor kellett fogyasztani, ráadásul a szófiai verseny után Kínába kellett utazni, majd vissza, s következett Helsinki. Szerinte mindenki mindent megtett, s Kiss Balázsnak, valamint Kozák Istvánnak (60 kg) és Lőrincz Viktornak (84 kg) is nagyon kevés hiányzott a bravúrhoz.

A londoni játékokkal kapcsolatban kiemelte: ő már a felkészülés elején azt sulykolta versenyzőibe, hogy olimpiai bajnokok akarjanak lenni, higgyék el, hogy bennük van a nagy eredmény. Úgy látja, mindenki nagyon motivált, s bízik benne, hogy ez érmek, köztük akár arany megszerzésében mutatkozik majd meg az olimpián.

A szabadfogásúakat irányító Gulyás István szintén a kvalifikációs rendszer nehézségére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, az idei Európa-bajnoki bronzérmes Wöller Gergő (66 kg), illetve a pekingi olimpián szerepelt Kiss Gergely (96 kg) lemaradt ugyan, ám a két utazó egyformán súlycsoportja elitjéhez tartozik, így bizakodva várják a játékokat.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73898359, CsŠk JŠnos magyar vŠllalkozů; cŪmzetes egyetemi tanŠr, MagyarorszŠg korŠbbi nagykŲvete az EgyesŁlt KirŠlysŠgban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.