Sport

Jó magyar rajt a poznani olimpiai selejtezőn

kenu (kenu, )
kenu (kenu, )

Jól kezdték a poznani olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyt a magyarok, akik négy férfi számban próbálnak további kvótákat gyűjteni.

A viadal honlapja szerint K-1 1000 m-en Pauman Dániel taktikusan versenyezve, nagyszerű hajrával megnyerte szerdai előfutamát, s mivel a győztes egyből a csütörtöki döntőbe került, a délutáni középfutamban már nem is kellett vízre szállnia. Szintén megspórolta magának a köztes fordulót, és már készülődhet a második napi fináléra a Sík Márton, Beé István duó, amely K-2 200 m-en másodikként ért célba az oroszok kettőse mögött (itt az első három jutott tovább egyenes ágon).

A kenusoknál Horváth Gábor (C-1 200 m) ötödik lett első pályáján, rá csütörtökön délben középfutam, majd – a magyar küldöttség reményei szerint – délután döntő vár, míg C-2 1000 m-en a kevés nevező miatt csak finálét rendeznek, amelyben érdekeltek lesznek a Korisánszky-testvérek, Péter és Dávid is.

Párosban csak az első, az egyes számokban pedig az első kettő hely ér olimpiai indulási jogot.

A tavalyi, szegedi világbajnokságon a lehetséges 18-ból 14 kvótát – a maximális hat női kajakost, valamint hét férfi kajakost (8 a maximum) és egy kenust (4) – szerzett meg a magyar válogatott. A lengyelországi regatta az utolsó lehetőség az indulási jogok számának növelésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik