Cseh pofon a németeknek

Gálázva hozta utolsó mérkőzését a cseh válogatott a svéd-finn közös rendezésű A csoportos jégkorong-világbajnokság csoportkörében.

Kedden délután minden nyitott kérdésre választ kaptunk a jégkorong-vb-n, ugyanis az utolsó továbbjutó helyet a szlovákok szerezték meg, így az esti találkozók igazából tét nélkül zajlottak le.

A Helsinki-csoport biztos másodikja, az Egyesült Államok Svájc ellen lépett jégre: az első harmad góltalansága után beindultak a csapatok, a második etapban háromszor szólalt meg a találatot jelző kürt, majd a harmadik játékrészben négyszer. A gólok arányát tekintve csak kettőt lőttek az európaiak, míg az USA ötöt.

Még ennyire sem volt izgalmas a Stockholm-csoport két összecsapása, ugyanis simán nyertek a házigazda svédek, és a csehek is. A sárga-kékek a lettek ellen tudták le utolsó csoportmeccsüket, és simán, 4-0-ra nyertek. A találkozó legjobbja Zetterberg volt, aki egy gólja mellett két asszisztot is vállalt.

Igazi örömhokit mutatott be Csehország a németek ellen: már az első harmadban 3-1-et mutatott a csarnok eredményjelzője, ugyanis két perc játék után máris vezettek a csehek, majd a németek emberelőnyös egyenlítését követően még kettőt rámoltak be Endras kapujába. A második etapot is hasonló lelkesedéssel hozták le a tavalyi bronzérmesek, már 6-1 volt az állás a második szünetben.

A záró játékrészben “csak” kétszer nyílt ki a gólzsák, mindkétszer a csehek voltak az elkövetők, így 8-1-re nyerték a találkozót.

A csoportkör befejeztével kialakult a negyeddöntős mezőny: a Helsinki-csoportban Kanada a szlovákokkal találkozik, míg az USA a finnekkel. A Stockholm-csoportban pedig Oroszország-Norvégia és Svédország-Csehország meccseket rendeznek az elődöntőkért.

Eredmények – A csoportos jégkorong-világbajnokság

Helsinki-csoport:
Egyesült Államok-Svájc 5-2 (0-0, 2-1, 3-1)

A csoport végeredménye: 1. Kanada 19 pont, 2. Egyesült Államok 16, 3. Finnország 15, 4. Szlovákia 15, 5. Franciaország 9, 6. Svájc 6, 7. Fehéroroszország 3, 8. Kazahsztán 1.

A negyeddöntőbe jutott csapatok: Kanada, Szlovákia, Finnország, Egyesült Államok
A kieső: Kazahsztán

Stockholm-csoport:
Svédország-Lettország 4-0 (2-0, 1-0, 1-0)
Csehország-Németország 8-1 (3-1, 3-0, 2-0)

A csoport végeredménye: 1. Oroszország 21 pont, 2. Svédország 18, 3. Csehország 14, 4. Norvégia 13, 5. Lettország 6, 6. Németország 6, 7. Dánia 4, 8. Olaszország 2.

A negyeddöntőbe jutott csapatok: Oroszország, Svédország, Csehország, Norvégia
A kieső: Olaszország

A csütörtöki negyeddöntőben:
Helsinki:
Kanada-Szlovákia
Egyesült Államok-Finnország
Stockholm:
Oroszország-Norvégia
Svédország-Csehország

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.