Sport

Berki: Meglepetés is érhet Franciaországban

berki_krisztián (berki krisztián, lólengés, )
berki_krisztián (berki krisztián, lólengés, )

Világ- és Európa-bajnok tornászunk, Berki Krisztián hatodszorra nyerné meg a kontinenstrona döntőjét lólengésben.

Berki Krisztián számára nincs pihenő. Napi két edzés, majd szombaton utazás, aztán folytatódnak a tréningek (napi kettő, szigorúan) – immár Montpellier-ben, a férfitornász Európa-bajnokság helyszínén, ahol csütörtökön kerül sor a lólengésre. A 27 esztendős sportoló azt mondja, a torna abból a szempontból is szerencsés sportág, hogy itt nem gond, ha néhány hónapon belül többször is csúcsformát kell mutatnia az embernek, mert ha egyszer alaposan felkészül (és ő megtette), akkor jó ideig tudja tartani a szintet.

Nem készül semmi extrára, „csak” arra, hogy kétszer jól bemutassa a gyakorlatát (először a selejtezőben, utána a döntőben) – s ha ez megvan, nagy baj már nem történhet.

„Az utóbbi napokban sem volt megállás, de ez így normális, hiszen mindannyiunk számára az Európa-bajnoki cím lesz a tét – mondta Berki Krisztián. – Címvédőként érkezem meg Montpellier-be, ami nagyon jó érzés, jó lenne bezsebelni a hatodik Európa-bajnoki címemet is. Persze, engem is érhet meglepetés, hiszen nemcsak én készülök maximális erőbedobással, hanem az ellenfeleim is, úgyhogy egyszerűen csak szeretném jól bemutatni az új gyakorlatomat, amely a Thomas-orsóval bővült, így 6.7-ről 6.9-re nőtt az erőssége.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik