Sport

Lovas tizedik lett Dohában

Lovas Petra tizedikként zárta az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyét, a dohai világselejtezőt.

A magyar játékos szombaton és vasárnap is egy-egy meccset nyert az alsó ágon, majd utolsó találkozóján 4-3-ra – a döntő szettben 16-14-re – alulmaradt az orosz Okszana Fagyejevával szemben.

Téglás Péter szövetségi kapitány számításai szerint Lovas Petra nem szerzett kvótát a magyar női csapatnak a londoni játékokra, de amint vasárnap elmondta: még a helyszínen sem tudott pontos információhoz jutni arról, hogy mely válogatottak jutottak indulási joghoz. A bonyolult kvalifikációs szabályok miatt egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni, hogy a magyar együttes nem indulhat az olimpiai csapatversenyben, a hírek szerint az ITTF kedden közli hivatalosan a végeredményt a kvóták ügyében.

Az már korábban eldőlt, hogy egyesben csak a már korábban indulási joghoz jutott Póta Georgina és Tóth Krisztina, illetve Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám állhat majd asztalhoz Londonban, Jakab János és Lovas a csapat indulási jogáért küzdött a katari fővárosban. Előbbi kikapott a legjobb 32 között, majd visszalépett, mert már nem volt reális esélye a kvótaszerzésre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik