Sport

Második a magyar női csapat az öttusa-vb-n

Ezüstérmet nyert a Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású csapat a római öttusa-világbajnokság szombati női versenyében. Egyéniben Kovács 9., Gyenesei 10., Tóth 11. lett.

Csapatban a britek győztek, a harmadik helyen pedig a kínaiak végeztek. Egyéniben a dobogóra a brit Mhairi Spence, a kínai Csen Csien (Chen Qian) és a szintén brit Samantha Murray állhatott fel.

A magyarok kevés “megingással” teljesítették a napot, a lövészetekkel megszakított futás előtt az élen is álltak, a kombinált számban azonban a reméltnél kicsit visszafogottabban szerepeltek, miközben az üldöző britek nagyon nagyot alakítottak. Tóth másodikként, Kovács hetedikként, Gyenesei pedig nyolcadikként rajtolt a zárószámban, de ezúttal elmaradtak a tökéletes lövészetek, így a nagy felzárkózásokat mások mutatták be. A nagy fölénnyel vezető Amélie Cazé lassan futott és pontatlanul is lőtt, így az utolsó körnek már Spence vágott neki elsőként. A háromszoros világbajnok franciát a hajrára utolérte a kombinált számot kilencedikként kezdő Csen és a negyedikként startoló Murray. Tóth fokozatosan csúszott vissza, miközben Kovács és Gyenesei a pozíciója megtartásáért küzdött. A csapatversenyt az döntötte el, hogy két brit befért az első háromba, a harmadik pedig feljött a 15. helyre.

A magyarok 2011-ben, Moszkvában is másodikak voltak, akkor a németek előzték meg őket. Mostani teljesítményüket minden bizonnyal befolyásolta, hogy a tavaly Eb-ezüstérmes Tóth a közelmúltban lázas beteg volt, emiatt edzéseket hagyott ki, az elmúlt évi vb-második Kovács pedig a térde miatt kényszerült hosszabb pihenőre az idény elején.

“Örülök ennek az eredménynek, mert ebben az évben alig versenyeztem. Az látszik, hogy vívásban kell fejlődnöm. A lövészet jól ment ma is, de azért éreztem, hogy a váltó és a selejtező sokat kivett belőlem, ami érthető is ilyen előzmények után” – nyilatkozta az olimpiai kvótás Kovács.

“Nem múlt el nyomtalanul a 39 fokos láz, az úszásban könnyebben visszajött az érzés, de ebben a kombinált számban, ami 11-12 perces erőkifejtés, már nagyon is érződött a kihagyás, nem volt meg a kellő állóképesség. Az, hogy most rosszabbul lőttem a szokásosnál, ugyanerre vezethető vissza, hamarabb elfáradtam, nem tudtam megfelelően összpontosítani. A ráhangolódás egyébként sikerült, vártam a versenyt, a vívás, az úszás és a lovaglás jól is ment, a végén most ennyire futotta” – összegzett a szintén londoni kvótás Tóth.

“Életem leggyorsabb lövészetét produkáltam, tíz másodperccel jobb volt, mint az eddigi rekordom. A vívásban benne maradt néhány tus. Nagyjából mindig ennyit vívok, de tudom, hogy három-négy győzelemmel többre vagyok képes, és bízom benne, hogy hamarosan ezt be is bizonyítom. Fontos számomra, hogy úgy érzem: megint szeretek versenyezni” – értékelt Gyenesei.

“Ez a három lány ebben az évben nem úszta meg betegségek nélkül, márpedig a mai versenyben a befejezéshez éppen szükség lett volna a nagyon jó fizikai állapotra. Ezzel együtt örülünk, hogy az elmúlt év után megint sikerült ezüstérmet nyernünk és bizonyítanunk, hogy a legjobbak közé tartozunk” – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A végeredmény

női egyéni verseny, világbajnok:
Mhairi Spence (Nagy-Britannia) 5484 pont

2. Csen Csien (Chen Qian, Kína) 5460
3. Samantha Murray (Nagy-Britannia) 5452
…9. Kovács Sarolta 5364 (vívás: 16 győzelem/19 vereség/784 pont, úszás: 2:10.59 perc/1236 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 11:49.40 perc/2164 pont)
10. Gyenesei Leila 5340 (17/18/808, 2:11.76/1220, 1160, 11:52.40/2152)
11. Tóth Adrienn 5316 (26/9/1024, 2:17.57/1152, 1160, 12:35.80/1980)

női csapatverseny, világbajnok:
Nagy-Britannia (Mhairi Spence, Samantha Murray, Heather Fell) 16136 pont

2. Magyarország (Tóth Adrienn, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta) 16020
3. Kína (Csen Csien – Chen Qian, Miao Ji-hua – Miao Yihua, Csan Jö – Zhang Ye) 15684

Ajánlott videó

Olvasói sztorik