Sport

Remek hétvégén van túl a Hungaroring

A hétvégi túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi fordulója minden szempontból sikeres volt, Gyulay Zsolt szerint.

“A sok néző még nem biztosítja, hogy egy verseny nyerséges lesz, évek óta megy az a vita, hogy a Forma-1 is nyereséges-e. Azt gondolom nekünk még nem esett le a tantusz, hogy ez mit jelent a magyar autósportnak, de bebizonyította, hogy magyar pilótával, magyar helyszínen lehet világszínvonalú rendezvényt szervezni, és lehet több tízezer embert megríkatni egy magyar győzelem kapcsán.” – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, és a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön reggel az m1 Ma reggel című műsorában.

“Nagyon kevés az olyan kapaszkodó ebben a nagyon drága sportágban, hogy magyar sikereket tudjunk összehozni. Azt hiszem, ez idén fantasztikusa sikerült, annak ellenére, hogy fizetős volt sokan jöttek és annyira igénylig a magyar emberek ezeket a magyar sikereket, hogy az elképesztő.” – foglalta össze tapasztalatait Gyulay.

A Hungaroring elnöke mellett a stúdióban nyilatkozott hétvégi győzelméről Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport versenyzője is, aki mindkét futamon jó eséllyel vágott neki a rajtnak, de az első versenyen meglökték és visszacsúszott a középmezőnybe. Ám így sikerült a pontszerzés, de arra talán még ő sem gondolt, hogy a második, állórajtos futamon az ötödik helyről indulva már az első kanyar után az élen találja magát, és lényegében rajt-cél győzelmet tud aratni.

“Az első mindig megmarad az emberben, de a mostani még különlegesebb volt, hazai pályán, hazai szurkolók előtt, hazai csapattal. Sportoló annál többet nem is kívánhat, mint amit most én kaptam a hétvégén.” – mondta Michelisz, majd folytatta: “Nagyon nehéz volt eltekinteni attól a hatalmas nézőközönségtől, ami körbevett minket egész hétvégén. Nagyon örülök neki, hogy sikeres versenyhétvégét zárhattam.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik