Sport

Kisöpörte az Olaj az Albát, előnyben a Falco

Elsőként a címvédő Szolnoki Olaj jutott be a férfikosárlabda NB I. döntőjébe, miután a harmadik mérkőzésen is legyőzte az Albacompot.

A hazai pályán játszó Albacomp El-Amin vezérletével nagyon jól kezdett, a székesfehérváriak az első tíz percben feltörölték a parkettát a címvédő Szolnokkal és 32-15-re elhúztak. A második játékrész már inkább az Olajról szólt, a vendégek csak nyolc egységet engedtek az Albának, a félidőben pedig már csak tíz volt a hátrányuk, 40-30-al fordultak a csapatok.

A harmadik negyedet egy El-Amin tripla indította, úgy tűnt, hogy az koronázó városiak visszataláltak a helyes ösvényre. A Szolnokon azonban érződött, hogy már ezen a napon szeretné eldönteni a párharcot, a negyedik felvonás elején így át is vették a vezetést a vendégek, a hazaiak pedig egyre sűrűbben rontottak.

A hajrára feljött egy pontra az Alba (66-67), ám ekkor a meccs nagy részében szürkén játszó Obie Trotter – aki azért nyolc pontot és hét asszisztot összegereblyézett a végére – egy akrobatikus dobással elsüllyesztette a labdát a hazai gyűrűben, majd a remekül triplázó Brandon Gay büntetett. Érdekesség, hogy a légiós csak a periméterről volt eredményes, hat értékesített trojkával és 18 ponttal zárt.

A Szolnok végül 80-71-re nyert és a lehető legrövidebb idő, három találkozó alatt kiharcolta a döntőbe jutást, így idén is megvan az esélye a duplázásra.

A másik párharcban újra a Szombathely került lépéselőnybe, a Falco 82-75-re verte a Körmendet. A 29 ponttal záró Timberlake vezette hazaiak főleg az első félidőt nyomták meg és 20-al is vezettek, így az is belefért, hogy a záró tíz percet 24-12-re a vendégek nyerték meg.

Eredmények – férfikosárlabda NB I., elődöntő, 3. mérkőzések

Albacomp – Szolnoki Olaj KK 71-80 (32-15, 8-15, 21-27, 20-23)
A legjobb dobók: El-Amin 24, Keller 12 illetve Gay 18, Báder 15

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Szolnok javára.

Falco-Szova KC Szombathely – Fortress-Lami Véd Körmend 82-75 (28-16, 21-13, 21-22, 12-24)
A legjobb dobók: Timberlake 29, Szabó Z. 16, illetve Townes 16, Németh I., Ferencz 12-12

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Szombathely javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik