Sport

Kanada megszenvedett Svájccal

A finn-svéd közös rendezésű A csoportos jégkorong-világbajnokságon Svédország, Szlovákia és Kanada is hozta a kötelezőt.

A szlovákok úgy tűnik elkapták a fonalat a hoki-vb-n. A szomszédok elsőre Kanadától, majd a házigazda, egyben címvédő Finnországtól kaptak ki, így többen már a kongatták a vészharangokat.

Aztán jött az USA elleni kissé meglepő siker, szerdán pedig az egyik kiesőjelölt, Kazahsztán volt az ellenfél. A kazahok nem adták könnyen magukat, kétszer is egyenlítettek a kora délutáni meccsen, azonban Kopecky első góljával eldöntötte a három pont sorsát Szlovákia, a második, üreskapussal pedig be is biztosította azt.

Ugyanebben a csoportban (Helsinki) rendeztek egy Kanada-Svájc mérkőzést is, melyen többször is érett a vaskos meglepetés. Brunner már a találkozó második percében megszerezte a vezetést a juharlevelesek ellen és a svájciak ezt az előnyt a második felvonásig tudták őrizni, ám ekkor a remek napot kifogó Tobias Stephan kapus már tehetetlen volt John Tavares lövésével szemben.

A harmadik harmadot ismét góllal nyitották a tengerentúliak, ám Goran Bezina kihasznált egy fórt, 2-2-őt varázsolva az eredményjelzőre. Ekkora azonban jött a cséká, Ryan Getzlaf, aki beállította a 3-2-es végeredményt ezen a magas színvonalú összecsapáson.

Stockholmban a házigazda svédek azokkal a németekkel meccseltek, akik egy napja megnehezítették az oroszok dolgát. A társrendező is csak a meccs hajrájában tudta térdre kényszeríteni a riválist, Svédország 5-2-re diadalmaskodott.

A csoportban a nyeretlenek párharcát Norvégia nyerte, az északiak 6-2-re mosták le az olaszokat.

Eredmények – A csoportos jégkorong-világbajnokság, 6. játéknap

Helsinki csoport:
Kanada-Svájc 3-2 (0-1, 1-0, 2-1)
Szlovákia – Kazahsztán 4-2 (1-1, 1-0, 2-1)

Az állás: 1. Kanada 10 pont/4 mérkőzés, 2. Finnország 9/3, 3. Szlovákia 6/4 (10-8), 4. Svájc 6/4 (12-11), 5. Egyesült Államok 5/3, 6. Fehéroroszország 3/3 (5-6), 7. Franciaország 3/3 (10-17), 8. Kazahsztán 0/4

Stockholm csoport:
Svédország – Németország 5-2 (1-1, 2-1, 2-0)
Norvégia – Olaszország 6-2 (2-1, 2-1, 2-0)

Az állás: 1. Svédország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Oroszország 9/3, 3. Lettország 6/3, 4. Csehország 5/3, 5. Norvégia 4/4, 6. Németország 3/4, 7. Olaszország 2/4, 8. Dánia 1/3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik