Sport

Gyurtáék délen készülnek az Eb-re

Hódmezővásárhelyen készül a május 21-én kezdődő debreceni úszó- Európa-bajnokságra a magyar válogatott több tagja: Gyurta Dániel és Gergely, valamint Risztov Éva.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a két edzés között tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, lázasan folyik a felkészülés az Eb-re, illetve a londoni olimpiára. Komoly segítséget jelent, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat felajánlotta: a válogatott tagjai ingyenesen használhatják a Gyarmati Dezső Sportuszodát, és a város biztosítja számukra a szállást és az ellátást is.

A sportvezető bízik benne, hogy Debrecenben a 2010-es margitszigeti úszó-Eb-hez hasonló magyar sikerek születhetnek. Gyárfás Tamás szerint a nagy esélyes Gyurta Dániel, de hasonlóan jó eredményt várnak testvérétől, Gyurta Gergelytől, s a vásárhelyi kötődésű Risztov Évától is.

Lázár János polgármester közölte, a jelenlegi edzőtábor már a sokadik alkalom, hogy a magyar válogatott tagjait vendégül láthatja a város. A politikus elmondta, az uszoda megépítése is kifejezetten sportcélokat szolgált, a létesítmény kihasználtsága pedig 100 százalékos, hazai és külföldi csapatok rendszeresen edzőtáboroznak itt.

A polgármester kitért arra is, az önkormányzat valamennyi vásárhelyi diák számára térítésmentesen biztosítja az úszásoktatást, ami nemcsak a rendszeres testmozgás, hanem az utánpótlás-nevelés szempontjából is fontos.

Az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok Gyurta Dániel emlékeztetett rá, a pekingi olimpia óta nem volt olyan év, hogy ne edzettek volna Hódmezővásárhelyen, s olyan esztendő sem akadt 2008 óta, amikor ne nyert volna világversenyt. Az úszó közölte, a hódmezővásárhelyi körülmények teljes mértékben alkalmasak a felkészülésre, ezért elhatározták, a debreceni Eb-t követően a London előtti hajrára visszatérnek az alföldi városba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik