Sport

A hagyomány folytatódik

Gőzerővel készül a június 7. és 13. között megrendezésre kerülő Junior Öttusa Európa-bajnokságra Székesfehérvár.

Az Alba Volán SC öttusa szakosztálya korábbi esztendők hagyományainak megfelelően idén is házigazdája lesz egy jelentős világversenynek. A koronázó város adhat otthont a junior öttusázóknak, a Magyar Öttusa Szövetség, a város és az Alba Volán SC közös szervezésében lebonyolításra kerülő megmérettetés a tervek szerint négy helyszínen kerül lebonyolítására. Így a vívást a Köfém Sportcsarnokban, az úszást a Csitáry G. Emil uszodában, a lovaglást a Kunos Lovardában, míg a kombinált számot az Alba Volán Sporttelepén rendezik.

Az előzetes nevezések alapján 20-25 nemzet sportolói állhatnak rajthoz, a magyar színeket jobbára a vendéglátó klub versenyzői képviselik. A lányoknál a címvédő, és jelenleg a római felnőtt világbajnokságon induló Kovács Sarolta mellett az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Földházi Zsófia (KSI), valamint az Alba Volán SC tehetsége Hada Noémi, és az Alba Öttusa SE-ből Szabó Noémi indul. A fiúknál Demeter Gergely a magyar válogatott titkos ásza, rajta kívül még ugyancsak az Alba Volánból válogatták be Málits Istvánt, és Harangozó Bencét, és Stóbl Krisztiánt Alba Öttusa SE versenyzőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik