Sport

Magyar sikerek a PokerStars SCOOP első két napján

Két magyar játékos, „tracyer” és „gusparo” is döntőt játszott a PokerStars Spring Championship of Online Poker sorozatán, előbbi 86 ezer, utóbbi 20 ezer dollárt nyert.

Vasárnap elrajtolt a PokerStars tavaszi versenysorozata, rögtön ez első két napon két magyar játékos is döntőzött, ketten együtt több mint 100 ezer dollárt nyertek – írja a Poker.hu.

A Spring Championship of Online Poker érdekessége, hogy ugyanazon versenyt három kategóriában is megrendezik, a kis, a közepes és a magas nevezési díjút.

Az első SCOOP „event” közepes díjú tornájára 215 dollárt kellett befizetni annak, aki részt akart venni, ez 5423 játékost vonzott, a nyereményalap jócskán meghaladta az 500 ezer dollár garantáltat.

A fináléba bejutott a magyar „tracyer” is, aki a második helyről várhatta a verseny legizgalmasabb részét. Végül már csak négyen voltak versenyben, amikor alkut kötöttek, „tracyer” 86 455 dollárt kapott, további 10 ezer dollárért és a győztesért játszottak tovább.

Ezt már nem sikerült megszerezni a magyar fiúnak, a harmadik helyen zárt, peches partiban maradt alul A-J lapja, ellenfele A-10-ével szemben, aki riverre tízest kapott. A bajnok végül a „Heminsley” nicknévre hallgató játékos lett.

A másik döntőző „Gusparo” lett, aki a SCOOP második „eventjének” szintén közepes tétes tornáján indult el, amelyen rajta kívül még 8 239 játékos szánta el magát versenyzésre.

Gusparo” a nyolcadik helyen jutott be a fináléba, pozícióján már nem tudott javítani, az utolsó partijában bubi párja maradt alul ellenfele A-K-lya ellen, akinek két ász is segített a közös lapokon.

A magyar játékos 19 776 dollárt nyert, a későbbi győzelmet pedig az online cash game specialista, Viktor „Isildur1” Blom szerezte meg, akinek ez volt élete első nagy online tornán elért bajnoki címe, 247 200 dollárt kapott fáradozásaiért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik