Sport

Németh András 16,5 millió forintot kaszált a PokerStarson

Németh „Probirs” András 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 16.5 millió forintot kaszált ma hajnalban a PokerStars patinás Sunday 500 versenyén.

Óriási győzelmet aratott Németh „Probirs” András a PokerStars vasárnapi nagyversenyén, a magyar profi 13 óra játékot követően szerezte meg a 75 ezer dollárt érő bajnoki címet – írja a Poker.hu.

961 játékos fizette be az 530 dolláros nevezési díjat a PokerStars Sunday 500 nevezetű tornájára, a nyereményalap ennek köszönhetően 480 ezer dollár lett.

Ebből 144 játékos részesült, magyarok közül csak „MagicCoin” tudott pénzbe érni, ő a 25. helyet szerezte meg, ami kicsivel több mint kétezer dollárt ért számára.

Ennél is jobban menetelt Németh” Probirs” András, aki a fináléba is bejutott, amit a második helyen kezdhetett meg.

Probirs a védjegyének számító agresszív játékkal terrorizálta ellenfeleit, akik nem igazán tudtak mit csinálni a magyar sráccal. Egy szerencsés partinak köszönhetően hamarosan a vezetést is át tudta venni Probirs, amit a későbbiekben csak néha-néha adott ki a kezéből.

Szép lassan el is fogytak a finálé játékosai, kiesett többek közt a brit profi, Rupert Elder és az argentin Team PokerStars Pro, Nacho Barbero is.

Négy főnél az aktuális chipleaderrel két parti alatt elbánt Probirs, így kétszeres előnnyel várhatta a végső hajrát. Nem sokkal később már csak ketten ők maradtak a monacói „montecarlo13”-al, aki némi előnyből kezdhette meg a Heads Upot.

A két játékos viszont jobbnak látta, ha alkut köt egymással, így mindketten biztos 69 ezer dollárt vágtak zsebre, a nyereményalapból fennmaradó 6 ezer dollárért pedig továbbjátszottak.

Ezt Probirs tudta megszerezni, először négyes szettel duplázott ellenfele A-Q-ja ellen, majd a végső partiban a Q-2-Q flopon mentek allin. Probirsnél Q-T, míg „montecarlo13”-nál T-T lapult, aminek nem maradt esélye, a turn hármas és river kettes után Németh András megszerezte a győzelmet, és a velejáró 75056 dollárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik