Sport

A Szolnok odahaza lemosta az Albacompot

Egy győzelemre van a bajnoki döntőtől a címvédő Szolnoki Olaj kosárlabdacsapata, miután másodszor is nyert a Dzunics-csapat ellen.

Tovább folytatja menetelését a Szolnok a férfi kosárlabda-bajnokságban (is). Úgy tűnik, ebben az évben megállíthatatlan a címvédő.

Pór Péter együttese azok után, hogy megnyerte a Magyar Kupát, hogy simán búcsúztatta a negyeddöntőben a Kecskemétet, és az EuroChallenge sorozatban lejátszotta Debrecenben a Final Fourt két bivalyerős csapat ellen, a bajnokságban sem fékezett le.

Ezt jól bizonyítja az Albacomp elleni első elődöntő, azt ugyanis Székesfehérváron nyerték meg Horváth Ákosék, elvéve ezzel a fehérváriak pályaelőnyét (ezt a bajnokság alapszakaszában harcolták ki az albások, hiszen oda-vissza verték az Olajat).

A szolnoki második meccsen már az első negyedben 30 pontot dobott a Trotter vezérelte hazai csapat, amely ugyan elbukta a második negyedet, de győzelmét semmi sem veszélyeztette. Amíg a hazaiaktól öten is eljutottak legalább 10 pontig, a túloldalon csak két játékos tett így, ezzel pedig nem lehet meccset nyerni. A végén már a fiatalok játszottak a vendégeknél…

Eredmény – férfi kosárlabda-bajnokság

Szolnoki Olaj – Albacomp 100-74 (30-19, 22-25, 28-17, 20-13)

A pontszerzők: Trotter 23, Horváth Á. 18, Fodor M. 11, Mills, Nikolov 10-10, Báder 6, Trepák 5, Soós 4, illetve El-Amin 26, Hollis 21, Simon 7, Keller 6, Madár 4, Hendlein 3, Bódi, Gorzsás, Juhos 2-2, Supola 1

Az állás 2-0 a Szolnoki Olaj KK javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik