Sport

Nagy zakót kapott a döntőben a Szeged

A Budapest Bank férfi kézilabdaliga döntőjének első mérkőzésén a Veszprém 33-22-re kiütötte a vendég Szegedet.

A fináléba az MKB Veszprém a Balatonfüred oda-vissza legyőzésével került, ám ekkor már Iváncsikék tudták, hogy döntős ellenfelük az a Pick Szeged lesz, amelyik a Csurgót búcsúztatta az elődöntőben. A finálé első mérkőzésén a hazaiak szerezték az első gólt, de a csapatok fej-fej mellett haladtak.

A két gárda közti különbség először a hetedik percben nőtt kétgólosra: Sulic találata révén 5-3-ra vezetett az MKB, ám ekkor még nem tudtak meglépni a vendégektől. Egészen a 15. percig tartotta magát a szegedi alakulat, ekkor Iváncsik Gergő dobott gólt, és így már 11-7 volt az állás.

A félidő hátralévő részében fokozatosan felőrölte ellenfelét a veszprémi csapat, és a Vujin, Császár, Iváncsik trió vezérletével sorra érkeztek a hazai találatok: a szünetben 18-12 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után a hatgólos különbségből hirtelen nyolc lett, de ebből még Lékai és Buday faragni tudott, ám a 47. percre ismét visszaállt a nyolc közte. Ekkor a vendégek időt kértek, de ez sem segített rajtuk.

Császár és Vadkerti találataival az 54. percre már tízre nőtt a különbség: 30-20-as állásnál minden összejött a hazaiaknak, míg a Szegednek semmi sem. A veszprémi aréna ekkor már hangosan skandálta a Republic slágerét: “Még, még, még, még, még, ennyi nem elég!”.

Az utolsó két gólon is megosztoztak a felek, előbb Terzin, majd Nagy Norbert lőtte be, így kialakult a 33-22-es végeredmény. Az egyik fél második győzelméig tartó döntő következő felvonását egy hét múlva, május 13-án rendezeik Szegeden.

 

Eredmény – Budapest Bank kézilabdaliga, döntő, 1. mérkőzés

MKB Veszprém-Pick Szeged 33-22 (18-12)
Gólszerzők: Vujin 7, Császár 7, Terzic 6, Iváncsik G. 6, Sulic 5, Gulyás 2, illetve Vadkerti 7, Prodanovic 5, Buday 5, Ancsin 1, Sulc 1, Pribanic 1, Beocanin 1, Nagy 1.

Az egyik fél második győzelméig tartó döntő állása: 1-0 a Veszprém javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik