Sport

Magyar motorosbravúr Monzában

Elképesztő rajtját követően a 6. helyen végzett Győrfi Alen a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozat monzai futamán.

A legendás monzai pályán folytatódott ezen a hétvégén a Superbike világbajnokság, melynek Superstock 1000-es sorozatában versenyez Győrfi Alen. A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője a reggeli warm up-on egészen fantasztikusan motorozva az 5. legjobb időt érte el esős körülmények között.

A futamon aztán kiderült, hogy nem a véletlen műve volt a tréningeken mutatott remek forma: Alen a 15. helyről rajtolva a fantasztikus 6. helyen fejezte be a futamot, bebizonyítva, igenis a középmezőny élén van a helye. Összetettben ezzel a most megszerzett tíz ponttal feljött a 11. helyre.

„Már a bemelegítő edzésen éreztem, hogy jó napunk lesz, mivel könnyed, laza motorozással jött az ötödik idő, és tudtam, tudok még gyorsulni. Nagyon jól döntöttünk, amikor az intermediate, azaz a száraz és vizes pályára is alkalmas abroncsokat raktuk fel a versenyre.

A rajtot jól elkaptam, de az elején óvatosan kellett mennem, hiszen vizes  volt a pálya. Pár kör után láttam, hogy tudom tartani a leggyorsabbak tempóját, ráadásul még előzni is képes voltam a célegyenes végén. Az utolsó körökben sajnos leszakadtam egy kicsit az élbolytól, ugyanis Barrier bukott előttem, és mivel a hatodik helyen álltam, inkább arra törekedtem, hogy befejezzem a futamot. Nem tudom elmondani, milyen érzés volt áthaladni a célvonalon, de azt érzem, most kell szerénynek maradni, és dolgozni tovább keményen. Szeretném a csapatom valamennyi tagjának megköszönni ezt az eredményt” – értékelte iziben a versenyt Győrfi Alen.

A Supersport 600-as kategóriában Tóth Imre a 11. helyről indult, s nem sokkal a vége előtt már a második helyen is száguldott, végül negyedikként ért célba. Tóth csapattársa, Németh Balázs bukott a szakadó esőben. Összetettben Tóth a 15. (13 pont), Németh a 19. (9 p) helyen áll.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.