Sport

Minimális előnyben a Fradi a KEK-döntőben

A címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnap 31-30-ra nyert Dabason a dán Viborg ellen a női kézilabda KEK-döntő első meccsén.

Zácsik Szandra fontos gólokat dobott (Fotó: MTI/Beliczay László)

Összefoglaló: A meccs elején a Ferencvárosnak nem nagyon ment támadásban, ráadásul Pedersen kapus sorra mutatta be a védéseket, így a 11. percben már 8-3-ra is vezetett a Viborg.

Ezt követően azonban fokozatosan feljavultak a zöld-fehérek, így a dabasi sportcsarnokot megtöltő drukkerek azt láthatták, hogy Szucsánszki kétszer is kiegyenlít, majd a 26. percben Kovacsicz emberhátrányból már a vezetést szerzi meg a mieinknek (12-11). A szünetig tovább nőt a különbség, kétgólos fórból várhattuk a második harminc percet.

A Viborg harapósan jött ki a második félidőre, a 33. percben így újra egál volt az állás (15-15). Elek Gábor lányai nem csüggedtek és szép, tudatos játékkal egyre jobban lerázták a riválist, így a 44. percben már három volt közte (22-19).

A hajrát igen masszív előnyről várhatta az FTC (27-23), azonban a dánok az végsőkig küzdöttek, Skov (kilenc találattal zárt) vezetésével pedig feljöttek 30-29-re. Tomori az utolsó percben kettőre növelte a különbséget, azonban a végén Cifrát és Szucsánszkit is kiállították, a kettős emberfórt pedig az utolsó pillanatban kihasználták a vendégek, 31-30 lett a vége.

A Fradi így minimális előnnyel várja a KEK-döntő második felvonását, melyet jövő vasárnap rendeznek Viborgban 16 óra 30 perces kezdettel.

Eredmény – női kézilabda KEK-döntő, 1. mérkőzés

Dabas, 2500 néző, Vezette: Joanna Brehmer (lengyel), Agnieszka Skowronek (lengyel)

FTC-Rail Cargo Hungaria – Viborg (dán) 31-30 (14-12)

Gólszerzők: Szucsánszki 6, Tomori 6, Zivkovic 5, Szamoránsky P. 5, Zácsik 5, Kovacsicz 3, Szarka 1, illetve Skov 9, Frafjord 5, Fisker 4, Jurack 3, Gulldén 3, Althaus 3, Ahlm 2, Chebbah 1

Hétméteres: 5/5, illetve 4/3

Kiállítások: 10 perc, illetve 6 perc

Elek Gábor, az FTC vezetőedzője: “Fantasztikus hangulatú mérkőzést játszottunk. Nagyon sajnálom az első tíz és az utolsó öt percet. Több volt ebben a meccsben onnantól, hogy az első félidő végén már mi vezettünk. Ahhoz, hogy kint versenyben maradjunk, jobb helyzetkihasználásra lesz szükség.”

Liss Kristensen, a Viborg vezetőedzője: “A kézilabda fantasztikus propagandája volt ez a meccs, amelyen a világ hat legjobb csapata közül kettő játszott egymással”.

Tomori Zsuzsanna, az FTC átlövője: “Az egyik szemem sír, a másik nevet, de az mindenképpen pozitív, hogy vissza tudtunk jönni, de nem értem, hogy azok után, hogy megvertük egész Oroszországot, miként kezdhettük így a meccset. Bízom benne, hogy az elkövetkezendő hét alatt összeszedjük magunkat. Dániában a pokol vár ránk”.

Rikke Erhardsen Skov, a Viborg átlövője: “Hihetetlen jó volt a hangulat, nagyon szoros lett a meccs, és örömteli, hogy csak minimális különbséggel kaptunk ki”.

 

Az alábbiakban olvasható élő, szöveges tudósításunk.

Vége a KEK-döntő első felvonásának, 31-30-ra nyert a Ferencváros.

60. PERC: Tomori ismét futtából, 31-29! Cifrát és Szucsánszkit is kiállították a végén, ezt ki is használta a Viborg, 31-30 lett a vége. Elek Gábor a végén még nemtetszését fejezte ki a lengyel játékvezetőknek.

58. PERC: Hajajj, Skov már kilencedik gólját dobja, ezzel pedig 30-29.

57. PERC: Feljöttek két góla a vendégek, középről csökkentették kettőre a különbséget, 30-28. Időt kért a Fradi.

56. PERC: Fisker farag a dánok hátrányából, 30-27.

55. PERC: Zácsik dob gólt, majd Althaust kiállítják, 30-26.

54. PERC: Kovacsicz találatába belesípolnak, Jurack meg bevágja a túloldalon, 29-26.

53. PERC: Hetest kapott a Fradi, Zsivkovics pedig kíméletlen ítélet végrehajtó, ötből ötnél jár ma, 29-25.

52. PERC: Gyors gólváltás, 28-25.

51. PERC: Időt kért a Viborg. Egyből utána könnyen befújtak egy hetest a Viborgnak, Ahlm túljárt Pastrovics eszén, 27-24.

50. PERC: Abramovics ezúttal jól olvasta a játékot, elcsípett egy ejtési kísérletet. Közben a hamvaiból feltámadó Tomori dobott kettőt, 27-23! A dán edző időközben sárgát kapott.

49. PERC: Egy dán átlövés landolt a kapu alsó sarkában, 24-23. Közben Tomorit vadászták le, ápolni kell. Hetest dobhattunk, Zsivkovics ismételten nem hibázott, 25-23.

48. PERC: Megint Fisk, most a kapuval szemben maradt tök üresen, nem is rontott. Tomorinak helyén a szíve, nagyon fontos gólt dobott talpról, 24-22.

47. PERC: Egy gyors akció végi ejtés babrál ki Abramoviccsal, Fisk az elkövetőe, 23-21.

46. PERC: Kovacsicz fogott rosszul talajt, ápolni kellett. Zácsik nem akar leállni (szerencsére), 23-20.

45. PERC: A Viborg is elérte a 20 gólt, 22-20. 15 perc van vissza a találkozóból.

44. PERC: Abramovics 30 rádobásból 10-et fogott eddig. Közben Zsivkovics értékesít egy újabb hetest, 22-19.

41. PERC: Szamoránsky most kiharcolt egy hetest, Zsivkovics vágta be. A túloldalon Althaus volt kellőképpen akaratos, 21-19.

40. PERC: Szamoránsky is ötgólos, a falból lefordulva eredményes. Erre is jött azonban is jött egy gyors, pattanós válasz, 20-18.

39. PERC: Újra Zácsik, ez már az ötödik gólja. Most két védő, majd a kapufa és a kapus közt talált utat a hálóba, 19-17.

38. PERC: Zácsik villant, távolról bombáz a hálóba, melyre egyből válaszolnak a dánok, 18-17.

35. PERC: Most beesett pár gól itt is, ott is, Jurack újabb találata után 17-16.

34. PERC: Gulldén is kiül két percre.

33. PERC: Szádvári kapott kétperces büntetést, hetesből pedig egyenlít a Viborg, 15-15.

32. PERC: Tomori törte ketté majdnem a keresztlécet. Jurack is felíratkozott a góllövők köz, 15-14.

31. PERC: A Fradi kezdte el a második félidőt, Szamoránsky gólra váltja az első akciót, de postafordultával válaszolnak a dánok, 15-13.

Vége az első félidőnek.

30. PERC: Althaus akcióból, Zsivkovics hetesből eredményes, 14-12-es hazai vezetésnél éri a csapatokat a szünet.

29. PERC: Mozgalmas perc volt: Abramovics kétszer védett, mi dobtunk egy keresztlécet, majd Szamoránsky ejtése már jó, 13-11.

27. PERC: Mákunk van, Gulldén ugyanis bődületesen nagy gólt dobott hetesből, a játékvezetők azonban nem vették észre, hogy a labda a gólvonal mögé pattant a lécről, úgyhogy maradt a 12-11.

26. PERC: Az ellenfelét földre vivó Szamoránsky kapott kétperces büntetést. Kovacsiczot nem zavarja az emberhátrány, 12-11 ide, először vezetünk!

25. PERC: Újra egál! Szucsánszki harmadik találatával 11-11.

23. PERC: A reklamáló Elek Gábor kapott sárgát. Megúsztuk a nyomást, Larsen a kapufára lőtt.

21. PERC: Tomorit kiszórták két percre.

20. PERC: Szucsánszki kiegyenlített, majd Csebbah is betalál, 10-11.

19. Perc: Zácsik talált be, 9-10.

18. PERC: Hihetetlen… Előbb egy kínai után védett Pedersen, majd a kipattanót is megszereztük, a labda azonban a két kapufát is érintve vágódott vissza a mezőnybe, majd az ellenakcióból beköszönt a Viborg, 8-10.

17. PERC: Feljöttünk egy gólra! Kovacsicz szélről bevetődve csökkentette a különbséget, 8-9. Időt is kértek a dánok.

16. PERC: Pedersen szépeket fog a vendég kapuban, már sokadjára nem sikerült túljárni az eszén.

15. PERC: Nem örülhettünk sokáig, egy hetest vágtak be a dánok, majd Szucsánszki bombáz a hálóba, 7-9.

14. PERC: Szamoránsky ezúttal centerből talál be, 6-8.

13. PERC: Szamoránsky Piroska is betalál, háromra csökkent a különbség, 5-8.

12. PERC: Na, Tomori középről, a fal fölött lő a kapu bal oldalába, 4-8.

11. PERC: Zácsik szép gólt szerez egy befutásból, de a túloldalon kétszer is rezdült a hálónk, 3-8.

9. PERC: Elek Gábor időt kért. A pauza után egyből kimarad egy magyar lehetőség, Gulldén a túloldalon nem hibázik, 2-6.

8. PERC: Frafjord eddig hibátlan, kétszer vállalkozott lövésre, mind a kettő beakadt, 2-5. A túloldalon Szucsánszki hagyott ki egy ziccert, majd lerántott egy dánt, amiért sárgát kapott.

7. PERC: Gyors gólváltás után 2-4, tőlünk Kovacsicz a szélről betörve talált be.

6. PERC: Támadásban egyelőre a dánok a jobbak, ezúttal a kapu rövid oldalába találtak be, így már 3-1-re vezetnek. A fradis lányok közben sorra szórják el a labdát támadásban.

4. PERC: Ott az egyenlítés! Tomori álltából dobott a kapu hosszú oldalába, 1-1! Az ellenakcióból gyorsan megszerezte ismét a vezetést a Viborg, 1-2.

2. PERC: A Ferencváros első akciója nem járt sikerrel, a kapufán csattant a labda.

1. PERC: A dánok kezdték a mérkőzést, az FTC fehérben, a Viborg zöldben játszik. A vendégek  első támadása góllal végződött, 0-1.

Előzmények: Az FTC-Rail Cargo Hungariánál az előzetes célkitűzés a legjobb négy közé jutás volt, ezt pedig könnyedén teljesítette a csapat, a kieséses rendszerű tornán az elődöntőig összesen egy meccsen, a nyolcaddöntőben az orosz Rosztov Dontól egy góllal kaptak ki a zöld-fehérek, az egyes párharcok összesítéseiben az ellenfelek kilenc gólnál nem tudtak közelebb kerülni Elek Gábor csapatához.

Az elődöntőben az orosz Dinamo Volgograd elleni nyolcgólos hazai győzelem után idegenben a végére kiengedve három góllal kikaptak, de összesítésben simán, ötgólos előnnyel jutottak be újra a fináléba.

Bővebb beharangozónkat ide kattintva olvashatod el!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik