Sport

A magyar sportról nyílt kiállítás Rómában

Czene Attila sportért felelős államtitkár nyitotta meg a magyar sporttörténet nevezetes eseményeit és relikviáit bemutató kiállítást Rómában.

“„Az olimpiai éremtáblázaton tradicionálisan mind Olaszország, mind hazám igen előkelő helyet foglal el, így mindkét nemzet rendkívül büszke lehet élsportjára -– hangsúlyozta Czene Attila. – A magyar kormány célja azonban nem csupán az, hogy Magyarország sportnemzet legyen! Szeretnénk felzárkózni az uniós átlaghoz. Arra szeretnénk ösztönözni lakosainkat, hogy példát véve a legjobbakról, a magyar sportolók kimagasló eredményeinek megtartása, hazánk sportnemzet státuszának megőrzése mellett váljon a magyarság is sportoló nemzetté.”.

A Római Magyar Akadémia év elején hirdetett pályázatot magyar képzőművészek, illetve felsőoktatási intézmények hallgatói számára a 2012-es Magyar Sportév alkalmából. A műveket tizenöt magyar olimpiai sportesemény témája alapján kellett elkészíteni, a szakmai és a társadalmi zsűri végül 25 művész több mint 30 alkotását választotta ki.

Az „Események-relikviák-reflexiók” című tárlaton megtekinthetőek Kárpáti Tamásnak a Hungarikonok című gyűjteményéből kiállított relikviák, mint például Puskás Ferenc ballábas cipője, Papp László ökölvívó kesztyűje vagy Grosics Gyula meze. A képzőművészeti kiállításhoz kapcsolódik Kozák Lajos fotográfus tárlata is, melyet a Magyar Sportmúzeum bocsátott a Római Magyar Akadémia rendelkezésére.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik