Sport

Újabb birkózókvóta nincs, bronzérem van

vereb-istvan(960x640).png (veréb istván)
vereb-istvan(960x640).png (veréb istván)

Wöller Gergő, Veréb István és Kiss Gergely sem jutott döntőbe a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, így nem lehetnek ott Londonban.

A 66 kilogrammos Wöller a Helsinkiben rendezett viadal selejtezőjében az olasz Campagnát tusgyőzelemmel búcsúztatta, majd a román Bucur sem nehezítette meg a magyar birkózó dolgát. A negyeddöntőben viszont a pekingi olimpiai bajnok, Sahin Ramazan került Wöller útjátba. A török versenyző túl nagy falatnak bizonyult, ugyanis két menetben kiejtette magyar ellenfelét. Wöller legyőzője azonban a döntőbe menetelt, így a magyar – már tét nélkül – a vigaszágon folytathatta szereplését. Előbb egy kínai riválist győzött le két menetben, majd a bronzcsatában a görög Andreasz Triantafillidiszt verte három felvonásban, megszerezve a dobogó legalsó fokát.

Veréb István – 84 kilogrammban – a pekingi ötödik német Bichinashvilin, majd az albán Egzon Salán túljutva került súlycsoportjának negyeddöntőjébe, ahol a lengyel Maciej Balawender megállította őt.

A döntős részvétel a 96 kilós Kiss Gergelynek sem jött össze: ő már a nyolcaddöntőben búcsúzott a német William Harth ellen.

Így a pénteki napon – az utolsó kvalifikációs versenyen – egy magyar birkózókvóta sem született a már meglévő hét mellé: a kötöttfogásúaknál Módos Péter, Lőrincz Tamás, Bácsi Péter és Deák Bárdos Mihály,, a szabadfogásúaknál Hatos Gábor és Ligeti Dániel, míg a nőknél Sastin Marianna harcolta ki korábban az olimpiai részvételt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik