Sport

Kajak-kenu: Szeged-Poznan-London

vajda(1)(960x640).png (vajda attia, )
vajda(1)(960x640).png (vajda attia, )

A hétvégén a Maty-éren rendezik az idei első versenyt, amely részben válogató a poznani olimpiai pótkvalifikációs regattára.

Magyarország eddig a maximális hat női kajakos, valamint hét férfi kajakos és egy kenus kvótával rendelkezik a londoni ötkarikás játékokra, a fennmaradó egy férfi kajakos, illetve három kenus indulási jog megszerzésére a lengyelországi viadalon nyílik lehetőség.

Amelyik egység a kérdéses számokban (férfi K-1 1000, K-2 200, C-1 200 és C-2 1000 m) megnyeri a hétvégi viadalt, utazhat Poznanba, ahol párosban csak az első, egyesben pedig az első két hely ér majd kvótát. A mostani győzelem ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az adott hajó – sikeres kvalifikáció esetén – már olimpiai induló is, ehhez újabb válogatót kell majd nyerni.

A szegedi verseny a többi számban csak úgynevezett tájékoztató lesz, ezért többen – így például a legjobb női kajakosok – nem szállnak vízre. Ott lesz viszont Peking kenus olimpiai bajnoka, Vajda Attila, és férfi K-2 1000 m-en is nagy csatára van kilátás az idén ismét együtt lapátoló Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó, a Dombvári Bence, Vereckei Ákos alkotta egység, Szalai Tamás és Gönczy Gábor, valamint a tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmes Dombi Rudolf, Kökény Roland páros között.

A futamok mindkét napon 9:30 órakor kezdődnek majd a Maty-éren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik