Sport

Megint nyert a Lakers, egyenlített a Celtics és a Philly

A Los Angeles Lakers másodszor is legyőzte hazai pályán a Denver Nuggetset a tengerentúli profi kosárlabdaliga rájátszásában.

A két együttes második összecsapása már szorosabbra sikerült, mint az első, a hazai pályán játszó Lakers ugyanis csak négy ponttal tudta felülmúlni riválisát, 104-100 lett a meccs vége. A Tavasok legutóbbi sikerének kulcsa az volt, hogy három klasszisa, Kobe Bryant, Andre Bynum és Pau Gasol is remekül játszott.

Bynum 38 pontot hintett, ez a 2010-es nagydöntő óta a legeredményesebb produkció tőle. Bynum karriercsúcsot döntött azzal, hogy 27-et szórt a rájátszásban, míg Gasol 13 pontot és 10 lepattanót szorgoskodott össze, ráadásul öt asszisztot is kiosztott.

Rajon Rondo eltiltás, Ray Allen sérülés miatt nem állt a Boston Celtics rendelkezésére, a Kelták azonban így is ellopták a pályaelőnyt Atlantából. Pedig úgy tűnt, a Hawks ezúttal is behúzza a meccset, a hazaiak ugyanis 65-54-re vezettek a harmadik negyed végéhez közeledve. Ekkor a vendégek azonban kivágtak egy 12-1-es rohanást, ettől pedig annyira lendületbe jöttek, hogy végül a találkozót is behúzták 87-80-ra. Az első összecsapáson egy terített betlit hozó Paul Pierce ezúttal meg sem állt 36 pontig (és 14 lepattanóig), míg az örökifjú Kevin Garnett 15 egységet és 12 lepattanót tett be a közösbe.

Nagy gödörből mászott ki a Celtics:

A játéknap harmadik mérkőzésén a Philadelphia is egyenlíteni tudott az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, a 76ers a vezérét (Derrick Rose-t) elveszítő, alapszakaszgyőztes Chicago Bulls győzte le idegenben. A vendégek sikere igazi csapatmunka volt, a Philly játékosai ugyanis közel 60 százalékkal tüzeltek a mezőnyből, a pályára lépő kilenc kosarasból pedig hatan is tíz pont fölött zártak a 109-92-re megnyert meccsen. A következő két meccset ráadásul Philadelphiában rendezik.

Eredmények – Főcsoport-negyeddöntők, 2. mérkőzések

Kelet:

Atlanta Hawks-Boston Celtics 80-87
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-1

Chicago Bulls-Philadelphia 76ers 92-109
Az állás: 1-1

Nyugat:

Los Angeles Lakers-Denver Nuggets 104-100
Az állás: 2-0 a Lakers javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik