Sport

A Vasas letaszította a trónról az egrieket

Az utolsó tíz percben fordította meg a Vasas az Eger ellen a vízilabda OB I döntjének harmadik meccsét, így bajnoki címet ünnepelhetnek Angyalföldön.

A párharc első meccsét a Vasas nyerte hazai pályán, míg a másodikat az Eger saját otthonában. Így a bajnoki címről a harmadik találkozó döntött és a tét nem volt kicsi: vagy megvédi címét a Gerendás György vezette Eger, vagy ismét bajnokságot nyer a Vasas.

Az első ráúszásnál a hazaiak hozták el a labdát, de nem tudták góllal nyitni a mindent eldöntő meccset. Viszont megtette ezt az Eger, ugyanis emberelőnyös helyzetben Biros lőtt a hálóba. Az egyenlítésért küzdő Vasas kemény rohamoknak vetette alá az egri kaput, de Boskovics és Steimetz lövése sem volt elég pontos. A vendégek részéről ismét Biros riogatta Nagy Viktor kapust, ám mégsem ő szerezte a második egri gólt, hanem Varga II Zsolt, aki közelről mattolta Nagyot (0-2).

A második játékrészre felszívták magukat a hazaiak, és nem engedték, hogy elérhető közelségbe kerüljön az Eger a bajnoki címhez: előbb Vörös lőtt Szécsi kapujába, majd Brguljan is betalált, így egyenlíteni tudott az angyalföldi alakulat. Komoly tüzijátékot produkáltak a csapatok a kapuk előterében, és természetesen kiállításokból is akadt bőven. Szerencsére gólokat is termeltek a felek szép számmal, a hazaiak egyenlítése után újra kétgólosra növelték előnyüket az egriek: Hosnyánszky szolgálta ki remekül Semant, majd az előkészítő maga is vállalt egyet, így a nagyszünetre 2-4-es vendégvezetéssel fordultak a csapatok.

Játékvezetői labda döntötte el a harmadik negyed kezdésénél az első támadás jogát, ugyanis a ráúszásnál egyszerre értek oda a csapatok: az egriek kapták meg a játékszert, de nem tudták növelni előnyüket, ugyanis Steinmetz Ádám szépen blokkolt. Az olimpiai bajnok pólós később közelebb hozta csapatát a vendégekhez, ugyanis centerből volt eredményes, így máris 3-4-re szépítettek a hazaiak. Ezt követően egy-egy gól esett mindkét oldalon, ám 4-5-nél Hosnyánszky volt az aki ismét a heves megyeieket juttatta a címvédés közelébe (4-6).

A negyed közepén ötmétereshez jutott a Vasas, de Szécsi kivédte Boskovic lövését. Ez a bravúr azonban nem a vendégeket dobta fel, hanem az angyalföldieket, ugyanis remek bejátszásoknak köszönhetően percek alatt ledolgozták a kétgólos hátrányt: Katonás, Fülöp és Steinmetz Ádám góljaival 7-6-ra átvette a vezetést a trónkövetelő. Gerendás György ekkor időt kért, láthatóan megzuhant az egri csapat.

A záró játékrészben majdnem négy percig nem született gól, komoly taktikai csata zajlott a medencében. Igaz, azért hiba is akadt bőven mindkét oldalon: Kiss Gergő és Graham is nagyot hibázott, Boskovic viszont nem, a kapufáról szédült be a labda a hálóba, így már 8-6 állt az eredményjelzőn.

A kőkemény csatát egy technikai szünet szakította meg, ugyanis az óra elromlott. Percekig áll a meccs, mire sikerült megjavítani az eredményjelzőt, de ez idő alatt mindkét alakulat kifújhatta magát. A kényszerszünet az Egernek jött jól, három perccel a találkozó vége előtt 8-7-re feljöttek, ugyanis Bátori kapásból húzta be a rövidbe a labdát. De ez is kevésnek bizonyult az aranyéremhez, mivel Katonás és Brguljan is bevette Szécsi kapuját (10-7). 

Az utolsó percekre teljesen összeomlottak a vendégek, kapkodtak és hibáztak, de még egy gólt így is sikerült lőni Biros révén. A végső kegyelemdöfés Steinmetz Ádámtól érkezett, aki messziről, 21 másodperccel a meccs vége előtt beállította a 11-8-as végeredményt.

Ezzel a győzelemmel összesítésben 2-1-gyel lett bajnoki aranyérmes a 2011-2012-es idényben a TEVA-Vasas-Uniqua. Az angyalföldi gárda története során 17. bajnoki címét szerezte, és legutóbb két éve lett aranyérmes.

Eredmény – vízilabda OB I, döntő, 3. mérkőzés

TEVA-Vasas-Uniqa – ZF Eger 11-8 (0-2, 2-2, 5-2, 4-2)
Gólszerzők:
Steinmetz Á. 3, Brguljan, Katonás 2-2, Boskovic, Fülöp, Fazekas, Vörös 1-1, illetve Biros, Hosnyánszky 2-2, Bátori, Kovács G., Seman, Kovács G. 1-1

Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-1, a Vasas javára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik