Sport

Kamuti maradt a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke

A következő négy évben is Kamuti Jenő vezeti a Nemzetközi Fair Play Bizottságot, amelynek már 12 éve ő az elnöke.

A szervezet végrehajtó bizottságának állásfoglalásával dőlt el, hogy folytathatja munkáját, mert bár a vezető testület javaslatára szombaton még rá kell bólintania a közgyűlésnek, az alapszabály értelmében az már csak formalitás, ugyanis a vb döntése a mérvadó.

Kamuti Jenő jelölése után javaslatot tett a pénztárnok és a főtitkár személyére, eddigi munkatársait, a több állampolgársággal, köztük amerikaival, indiaival és magyarral rendelkező Sunil Sabharwal Besenyeit, illetve a francia Jean Durryt nevezte meg.

A vb a csütörtöki ülésén döntött arról, hogy négy új taggal – köztük a nemzetközi egyetemi és főiskolai sportszövetség első alelnökével – bővül, így a jövőben 19 fővel működik tovább.

“Erre azért van szükség, mert az a célunk, hogy minél kiterjedtebb kapcsolatokat építsünk ki a fair play szellemiségének terjesztése érdekében” – indokolta a bővülést Kamuti.

A tőrvívóként olimpiai ezüstérmes, csapatban világbajnok sportember 2000 óta irányítja a több szervezet, köztük az UNESCO által 1963-ban létrehozott, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által is elismert és támogatott bizottságot.

“Örülök, hogy folytathatom a munkát. Amint azt korábban is mondtam, elkötelezettje vagyok a tiszta, becsületes sportnak és életvezetésnek, hitvallásomnak tekintem ezt. Úgy vélem, a sport jó példákkal szolgálhat, +kézzel fogható+ példaképeket állíthat. Másrészt fontosnak tartom azt és büszke vagyok rá, hogy egy ilyen elismert szervezetet magyar ember vezet” – nyilatkozott Kamuti Jenő.

Szombaton, a délelőtti közgyűlést követően este 18 órától kerül sor a 2011-es fair play díjak átadására Gödöllőn.

A budapesti “fair play-napok” keretében pénteken konferenciát tartottak. Ezen Farkas Péter, a TF docense egy felmérés eredményeit ismertetve elmondta, Magyarországon az emberek 30 százaléka hallott a Nemzetközi Fair Play Bizottságról. Kiderült az is, hogy 40 százaléknyian gondolják fontosnak a fair playre nevelést, s ezt elsősorban az edzők feladatának tartják. Szólt előadás emellett a fair play összefüggéseiről, az edzők felelősségéről a tisztességre nevelést illetően, konkrét amerikai iskolai tapasztalatokról, valamint a tiltott fogadásokról, melyek – mint elhangzott – ma a legnagyobb veszélyt jelentik a sportra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik