Sport

Briliáns mezőny a fogathajtó derbyn

A Fábiánsebestyénben szombattól jövő keddig tartó fogathajtó Magyar Derby válogató lesz a négyes és a kettesfogatok számára, így a teljes magyar élmezőny ott lesz.

Az elitkategória képviselői az augusztusban, Riesenbeckben sorra kerülő világbajnoki részvételért, míg a kettesek az Alpok-Adria Kupa elnevezésű versenyen való indulásért küzdenek.

“A mostanin kívül további két válogató lesz, előbb június első hétvégéjén a vecsési Világkupa-forduló, majd vagy a zánkai, vagy a szilvásváradi nemzetközi verseny” – közölte Fintha Gábor szövetségi kapitány.

Azt is elárulta, Fábiánsebestyénben indulni fog a magyar válogatottban tavaly bemutatkozott ifj. Dobrovitz József is, aki felépült sérüléséből, miután februárban egy vecsési vendéglátó-ipari egységben megkéselték, és akkor úgy tűnt, a válogató első két állomását ki kell hagynia.

A szervezők tájékoztatása szerint ezúttal tíz nemzet 76 fogatát várják az eseményre, illetve nagyjából 10 ezer szurkolót is – ezzel igazolva, hogy ez Magyarország leglátogatottabb fogathajtó viadala. Szombaton és vasárnap a díj-, hétfőn a maraton-, kedden pedig az akadályhajtást rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik