Sport

Alapszakaszgyőztes a Bulls, negatív rekorder a Bobcats

Keleten a Chicago Bulls, nyugaton a San Antonio Spurs várja az első helyről az NBA rájátszását.

Vége, kész, ennyi volt. Lezárult az észak-amerikai profi kosárlabdaliga csonka, csapatonként 66 mérkőzésből álló alapszakasza, kialakultak a rájátszás párosításai. Míg a mezőny egyik fele már a jövőre koncentrál, addig a másik vérre menő küzdelmet folytat a bajnoki gyűrűkért, melyhez minimum 16 meccsen át vezet az út.

Ebben a harcban óriási előnyre tett szert a Chicago Bulls, amely megnyerte Cleveland Cavaliers elleni szezonzáróját és az alapszakaszt is, így – ha eljut odáig, akkor – a nagydöntőben is pályaelőnye lesz, bárki is legyen az ellenfél. Amely forma alapján akár a San Antonio Spurs is lehet, tekintve, hogy a Sarkantyúsok egy laza tízes győzelmi szériával érkeznek a playoffba a nyugati első helyről.

Alapszakaszgyőztes lett a Chicago:

Kobe Bryant nem dobott 38 pontot. Sőt! Nem is játszott Sacramentóban, így az is eldőlt, hogy az alapszakasz pontkirálya Kevin Durant, az Oklahoma City világklasszisa lett. Zsinórban harmadjára.

A legcsapnivalóbb produkcióról is essék pár szó: a Charlotte Bobcats mindössze hét győzelmet szerzett ebben az idényben, így a győzelmi mutatója alig haladja meg a 10 százalékot. Ez minden idők legpocsékabb mutatója, melyet a csapat zsinórban 23. vereségével “ünnepelt”. A franchise egyébként a legfőbb várományosa az 1/1-es draftcetlinek, ugyanakkor a játékosbörzén való besorolásról döntő lottósorsolás okozott már és okozni is fog meglepetéseket.

A rájátszás magyar szemmel is emberi időben kezdődik, szombaton a Chicago Bulls és Philadelphia 76ers párharca este hétkor kezdődik el, de bevállalható még az igazi ínyencfalatnak ígérkező Miami Heat – New York Knicks párosítás is. A továbbjutáshoz minden párharcban négy győzelem szükséges.

Eredmények – NBA-alapszakasz, utolsó játéknap

Toronto Raptors-New Jersey Nets 98-67
Washington Wizards-Miami Heat 104-70
Boston Celtics-Milwaukee Bucks 87-74
Utah Jazz-Portland Trail Blazers 96-94
Minnesota Timberwolves-Denver Nuggets 102-131
Chicago Bulls-Cleveland Cavaliers 107-75
Houston Rockets-New Orleans Hornets 84-77
Atlanta Hawks-Dallas Mavericks 106-89
Detroit Pistons-Philadelphia 76ers 108-86
Memphis Grizzlies–Orlando Magic 88–76
Charlotte Bobcats–New York Knicks 84–104
Golden State Warriors–San Antonio Spurs 101–107
Sacramento Kings–Los Angeles Lakers 113–96

A rájátszás negyeddöntőjének párosítása:

Kelet:
Chicago Bulls (1. kiemelt)–Philadelphia 76ers (8.)
Miami Heat (2.)-New York Knicks (7.)
Indiana Pacers (3.)-Orlando Magic (6.)
Boston Celtics (4.)-Atlanta Hawks (5.)

Nyugat:
San Antonmio Spurs (1.)–Utah Jazz (8.)
Oklahoma City Thunder (2.)-Dallas Mavericks (7.)
Los Angeles Lakers (3.)-Denver Nuggets (6.)
Memphis Grizzlies (4.)–Los Angeles Clippers (5.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik