Sport

A Gödöllő kiharcolta a döntő meccset

A Gödöllő hazai pályán legyőzte a Vasast a női röplabda bajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén, következik a mindent eldöntő ötödik összecsapás.

A nyitó szett elején alaposan bekezdett a Vasas, és hiába egyenlített a Gödöllő, a piros-kékek begyűjtötték az első játszmát. A második szettben is ugyanez volt a forgatókönyv, kivéve, hogy a végén a hazaiak fordítani tudtak.

A folytatásban is nagy volt a küzdelem, de végül mindkétszer a Gödöllő keveredett ki győztesen a szettből. A meccset is hozta Ludvig Zsolt csapata, így vasárnap, a Vasas Folyondár utcai csarnokában kerül pont a bajnoki döntőre. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-2.

Eredmény – Női röplabda bajnokság, döntő, 4. mérkőzés

TEVA-Gödöllői RC – Vasas-Óbuda 3-1 (-23, 23, 23, 22)

TEVA-Gödöllői RC: Csengeri, Németh, Lutter, Merkószki, Szakmáry, Széles, Csere: Lékó (liberó). Berze, Kriegel, Horváth

Vasas-Óbuda: Milovits, Sándor, Miklai, Oláh, Dékány, Nagy, . Csere: Lévai (liberó) Gudmann, Fábián

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-2.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik