Sport

Újraszabályozzák a budapesti futóversenyeket

Elfogadta a közterületi futóversenyek maximálásáról és az azok utáni közterület-használati díj szedéséről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés.

A vonatkozó előterjesztés szerint a főváros vezetése csökkenteni kívánta a közutakon és egyéb közterületeken rendezett sportesemények számát, a forgalom zavartalanságának érdekében. Emiatt a futóversenyeket a forgalomkorlátozás mértékét figyelembe véve kategóriákba sorolták és maximálták, hogy évente hány ilyen rendezvényt lehet megtartani.

A rendeletben meghatározott kvótán felül és a pályázati eljáráson kívül, egyedi kérelem alapján csak akkor rendezhetnek újabb közterületi sporteseményt, ha az nemzetközi rendezvényhez,  világbajnoksághoz, Európa-bajnoksághoz, Világkupához, vagy kiemelkedő jelentőségű évfordulóhoz kötődik. Új eleme a szabályozásnak, hogy a versenyszervezőknek a “helyi közút nem közlekedési célú igénybevétele” jogcímen díjat kell fizetniük a közterület használatáért.

A korábbi rendelet forint/négyzetméter/nap számítási módot vesz alapul, ez azonban az indítvány szerint olyan pénzügyi terhet jelentene, amely ellehetetlenítené a rendezést. A dokumentum egyedi díjszabással számolja a futóversenyeket, vagyis a fő- és tömegközlekedési útvonalakon 100 forint/négyzetméter/nap helyett óránként 3 forintot kell fizetni négyzetméterenként. Minden más úton óránként 1 forint az egy négyzetméterre eső tarifa.

Az előterjesztő, Csomós Miklós főpolgármester-helyettes szerint a rendelet célja, hogy a szervezők rugalmasabban kezeljék a zárásokat, a nem használt útszakaszok mielőbb felszabaduljanak. A díjfizetéssel kapcsolatban leszögezte: ezek a rendezvények reklámlehetőséget, üzletet jelentenek, ha mindezekhez kereskedelmi tevékenység járul, akkor az a minimum, hogy a városnak is fizessenek díjat. A szabályozás nem érinti azokat a futóversenyeket, amelyeket kerületi fenntartású utakon rendeznek; ezeket ezután sem kell bejelenteni a fővárosi önkormányzatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik