Sport

Új kihívások a Selyemúton

A Selyemút-rali útvonalát kis híján teljesen átszabták, ennek aSzalay Balázs, Bunkoczi László magyar kettős kifejezetten örül.

Tíz nappal ezelőtt jelentették be, hogy a Selyemút-rali útvonala 70 százalékban megújul, aminek a versenyzők is nagyon örültek, beleértve a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőst is.30 nemzet képviselői állnak rajthoz a viadalon, a legjobbak mind ott lesznek.

A verseny július 6-án és 7-én a technikai és adminisztratív ellenőrzéssel kezdődik a Luzsnyiki stadionban, majd a Vörös téren ünnepélyes rajtceremóniával veszi kezdetét hetedikén este. Rajt 8-án, majd hat szelektív szakasz következik, és július 13-án a tengerparti Gelendzsikben ér célba a mezőny. Az össztáv 3800 kilométer, amelyből több mint 2000 kilométer a mért szakaszok hossza, amelyek 40 százaléka homokon zajlik majd.

„Egyes sivatagi szakaszok legalább olyan nehezek voltak, mint a Dakaronemlékezett Szalay Balázs a tavalyi megpróbáltatásokra, lesz dolguk a pilótáknak és navigátoroknak egyaránt.  – A Dakar előtt nekünk is a Selyemút-rali lesz az egyik fő felkészülési versenyünk, hiszen hol máshol lehetne a legjobban tesztelni az új fejlesztéseket, mint a sivatagban? – mondta az Opel Dakar Team pilótája. – Az idei Dakaron megtapasztaltuk, hogy a sprintversenyek mellett szükség van a hosszú távú, sivatagi hőségben, dűnék közötti vezetésekre ahhoz, hogy a Dakarra tökéletesen felkészüljünk. Izgalmas lesz a Selyemút, a változtatások bizonyára új kihívásokkal szolgálnak majd. Pedig már a tavalyi verseny sem volt könnyű…”

Az élmenők is örülnek a változtatásoknak

„Már tavaly is nagyon tetszett a verseny, de néhány szakaszon az össztáv hosszabb volt, mint a Dakaron a hosszú etapok miatt. Jó hír, hogy lerövidítik őket, miközben a szelektívek hossza nő. Ez arra ösztönöz, hogy visszatérjek!” – mondta a motorral és autóval összesen kilencszeres Dakar-győztes francia Stéphane Peterhansel.

„A Selyemút-rali az év egyik legfontosabb versenye a Dakar után. Nagyon jó felkészülés ez, a mi csapatunk számára különösen, hiszen új motort fejlesztünk. Jó hír, hogy rövidebbek lesznek a szakaszok, így a szerelõknek több idejük marad dolgozni” – mondta a lengyel Krzysztof Holowczycz, a Selyemút-rali tavalyi győztese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik