Sport

A visszajutás a cél a zalai kosarasoknál

Hiába esett ki a zalaegerszegi férfi kosárlabacsapat a legfelsőbb osztályból, jövőre a cél a visszajutás és az új szakosztályi modell kialakítása.

A Zalakerámia a Jászberény elleni osztályozón szenvedett vereséget, és ezzel 33 élvonalben eltötött idény után, a másodosztályba zuhant. Azonban hiába az alsóbb osztályban való szereplés, a klub elnöksége és a városvezetés máris a visszajutás tervezetén dolgozik.

Gyutai Gyula, Zalaegerszeg polgármestere szerdán sajtótájékoztatót tartott a kosárlabda klub ügyvezetésével karöltve, és elmondták, azon lesznek, hogy elsőosztályú körülményeket teremtsenek az alakulatnak: “Az idei év pozitívuma, hogy sikerült anyagilag stabilizálni a klubot, de ez sokba került. Az önkormányzat biztosítani kívánja a visszajutás pénzügyi feltételeit. Rövidesen a város közgyűlése elé kerül a ZTE Kft. ügye, ahol minden bizonnyal pozitív döntés születik.”

A Zalakerámia vezetése jelezte, a cél, hogy megtartsák a csapat alapembereit, valamint az, hogy új szakosztályi modellt alakítsanak ki, mely így nézne ki: az ügyvezető és az edző között egy szakmai vezető is dolgozik majd a klubnál, aki Völgyi Péter lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik