Sport

A Dunaferr a bajnoki ötödik a férfi röpiseknél

A Dunaferr végzett az ötödik helyen a férfi röplabda NB I-ben, miután a helyosztó párharc második mérkőzésén is legyőzte a MAFC együttesét.

A Dunaferr abban a tudatban készülhetett a férfi röplabda bajnokság 5. helyéért zajló párharc második meccsére, hogy a papírforma mellettük szól, illetve hogy ha idegenben nyernek, akkor kettős győzelemmel megnyerik az begyik csapat második sikeréig tartó párviadalt.

A vendégek lendületesen kezdtek, és meg is nyerték az első két szettet, igaz, a másodikban már akadtak gondjaik a magára találó MAFC csapatával. A folytatás már óriási csatát hozott, a hazaiak mindent megpróbáltak, és kiegyenlítettek. Ezzel azonban el is fogyott az erejük, a döntő játszmát nagy fölénnyel nyerte a Dunaferr és begyűjtötte az 5. helyet.

A bronzmeccsen lépéselőnybe került a Dág, miután a Kazincbarcika ellen szetthátrányból fordított és nyert, ezzel 2-1-re vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.

Eredmények – férfi röplabda bajnokság, rájátszás

A 3. helyért, 3. mérkőzés:
Dági KSE – Vegyész RC-Kazincbarcika 3-2 (22, -24, -18, 21, 12)

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc a Dág 2-1-re vezet

Az 5. helyért, 2. mérkőzés:
MAFC-BME-Mapei – Dunaferr SE 2-3 (-18, -23, 23, 23, -7)

Az 5. helyet a Dunaferr szerezte meg 2-0-s összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik