Sport

Csalódott, de nem elégedetlen az ökölvívó kapitány

Az előzetesen remélt újabb olimpiai kvóta elmaradása miatt csalódott, ugyanakkor a mutatott teljesítménnyel nem elégedelen Kovács László.

A törökországi városban a hétfős csapatból hiába jutott be két magyar, Kalucza Norbert (52 kg) és Bernáth István (plusz 91 kg) is a négy közé, ez sem volt elég számukra a londoni szereplés kiharcolásához. A legközelebb Kalucza állt a sikerhez, akinek az elvesztett elődöntő után is maradt esélye, ám az őt legyőző török Eker Selcuk kikapott a szombati fináléban, így hiába lett a magyar bronzérmes, a másik elődöntő vesztesének jutott az 52 kilósok harmadik olimpiai kvótája.

“Norbi esete valahogy jellemző ránk az utóbbi időben, egyszerűen hihetetlen pech, ami vele történt. Abban reménykedem, hogy valamikor megfordul ez a széria, s valamit visszakapunk a sorstól – nyilatkozta Kovács László. – Egyébként Kaluczával abszolút elégedett vagyok, nagyon jól, összeszedetten bokszolt, ott lenne a helye Londonban.”

A kapitány szerint a csapat többi tagja sem vallott szégyent. Úgy látja, annak a munkának, amit az elmúlt években végeztek, megvan az eredménye, azt azonban hozzátette: további fejlődésre van szükség ahhoz, hogy a nagy siker kapujában ne torpanjanak meg bokszolói.

“Abszolút lemérhető az előrelépés a srácoknál. Itt Trabzonban is kifejezetten jól bokszoltak, de az utolsó lépést nem tudták megtenni. Nyilván ezen a téren változtatnunk kell, hogy ne nyomja őket a tét, s akkor is képesek legyenek a legjobbukat nyújtani, amikor nagyobb a nyomás rajtuk” – beszélt már a jövő feladatairól is a szakember.

Előzetesen Kovács Bacskai Balázstól kvótaszerzést várt, s mellé esetleg még egy olimpiai hely kivívását, ám egyik sem jött össze, ezért egyértelműen csalódottságának adott hangot. Abban ugyanakkor bízik, hogy Londonban a három utazó – Varga Miklós, Káté Gyula, Harcsa Zoltán – közül valakinek sikerül dobogóra állnia.

A férfi ökölvívók most lezárult kvalifikációs rendszere a korábbiaknál lényegesen nehezebb volt, mivel mindössze két verseny, a tavalyi világbajnokság és a trabzoni selejtező kínált lehetőséget a kvótaszerzésre, míg például négy évvel ezelőtt a vb mellett két selejtezőtornát rendeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik