Sport

Szász Emese kvótát szerzett

Olimpiai kvótát szerzett a párbajtőröző Szász Emese a vívók pozsonyi kvalifikációs versenyén, így ott lehet a londoni játékokon.

Szász a csoportküzdelmeket első kiemeltként kihagyta, majd az egyenes kieséses szakaszban a norvég színekben szereplő Caroline Piaseckát 15-4-re, a görög Niki Szidiropulu-Hrisztodulut 15-5-re, végül a brit Corinna Lawrence-t 15-11-re legyőzve bejutott a döntőbe, ami ötkarikás részvételt ért.

“Nagyon nehéz év áll mögöttem. Mindenképpen ki akartam harcolni az olimpiai részvételt, és ha az utolsó pillanatban is, de sikerült” – mondta boldogan Szász. “Egyelőre még fel sem fogom, hogy innentől már nem a kvótaszerzésre, hanem az olimpiai szereplésre kell koncentrálnom. Úgy érzem, kezdem visszanyerni a formámat a műtétem és a hosszú kihagyás után, és remélem, Londonban éremért küzdhetek.”

Szász Emese számára szerencsésen alakult a tábla, a legerősebb ellenfelek a másik ágon vívtak. 
“Mindenki nagyon izgult, azért is került a másik ágra Kirpu és Samuelsson, mert mindketten elrontották a csoportszakaszt. Egyszer azért nekem is lehet szerencsém annyi balszerencse után” – utalt az elmúlt évi gondjaira, többek között könyöksérülésére, amely utóbb műtéthez vezetett.

Az európai zónaversenyre csak olyan országok küldhettek egy-egy vívót, amelyek az adott szakágban előzőleg nem szereztek egyetlen kvótát sem. A szlovák fővárosban a magyar színek képviseletében még a kardozó Benkó Réka szerepel, ő vasárnap lép pástra. Előzőleg a tőröző Gátai Róbertnek nem jött össze az ötkarikás részvétel kiharcolása.

A magyarok Szász sikerével jelenleg négy vívókvótával rendelkeznek: korábban férfi kardban Szilágyi Áron, férfi párbajtőrben Imre Géza, női tőrben pedig Mohamed Aida biztosította helyét az ötkarikás mezőnyben. A csapatversenyekben nem lesznek érdekeltek a magyarok az olimpián.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik