Sport

Csúnya lett a búcsú, de megvan a harmadik hely

A magyar jégkorong-válogatott 5-4-re kikapott a britektől a divízió I-es vb-n, de ennek ellerénre harmadikként zárta a tornát.

Tét nélkül léphettünk jégre a britek ellen, ugyanis korábban az ukránok legyőzték Japánt, így biztossá vált, hogy egy vereség ellenére sem érthetnek be minket az ázsiaiak, és már biztosan harmadikként zárjuk a ljubljanai vb-t. Az ellenfél komolyabb szándékkal vágott neki a találkozónak, ugyanis ha nem nyernek, kiesnek a divízió I/B-be.

Nem telt el sok idő a kezdés után, máris hátrányba kerültünk: a vb-n debütáló Budait avatták fel a britek. Ezen mi felszívtuk magunkat, és magasabb fokozatba kapcsoltunk. Így a csarnokban helyet foglaló magyar szurkolók egymás után kétszer is örülhettek, ugyanis előbb Vas Márton, majd Kovács Csaba – Sofron István passzából – volt eredményes.

Egy csúnya ütközés után Magosit kellett ápolni: a magyar játékos tehetetlenül, fejjel zuhant a palánknak. A tettes Nielsont ezért végleges kiállítással jutalmazta a játékvezető.

A játékidő végén – emberhátrányban voltunk – a britek jól találták meg a lyukat Budai és a kapuvas között, így a szünetre egyenlíteni tudtak a szigetországiak.

Két perc telt el a második harmadból, és ismét átvettük a vezetést: Sofron értékesített egy büntetőt. Az ukránok ellen is kiharcolt az EBEL gólkirálya egy rávezetést, de akkor Vas János kiélezett szituációban hibázott. Nem sokkal később Tokaji is gólt szerezhetett volna, de a gólvonalról tisztázott az egyik védő.

A harmad vége előtt előbb a britek egaláizáltak, majd mi kerültünk előnybe Mihály Árpád gólja után. A mieink kicsit már az öltözőben voltak fejben, így ismét egyenlített az ellenfél: 16 másodperccel a lefújás előtt Clark előbb Budaiba lőtte a korongot, majd az ismétlést a hálóba küldte. Ezzel a kései találattal 4-3-ra vezettek a britek az utolsó harmad előtt.

A fordulást követően látszott, hogy igazi tétje már nincs a meccsnek, a magyar válogatott több hibát is vétett, és sokszor figyelmetlen volt. Ennek ellenére nem egy védelmi hiba, hanem egy büntető hozta az újabb szigetországi gólt: miután Szélig rátenyerelt a pakkra, büntetőhőz jutott az ellenfél, amit Dowd értékesített. Ezzel 5-4-re módosult az állás, és a folytatásban már nem is változott, így nem sikerült pozitív mérleggel zárnunk a viadalt, és a búcsú is felemásra sikeredett.

Szlovénia és Ausztria már korábban eldőlt, hogy feljut az elitcsoportba, míg az ukrán válogatott kiesett a második vonalból.

Eredmény – divízió I-es jégkorong világbajnokság, 5. forduló

Magyarország-Nagy-Britannia 4-5 (2-2, 2-2, 0-1)
Gólszerzők:
Vas M. (4.), Kovács Cs. (7.), Sofron (22.), Mihály (37.), illetve Philips (2.), Dowd (18., 49.), Fussey (35.), Clarke (40.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik