Sport

Nem lesz ott Londonban az NBA sztárja

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2012. 04. 20. 08:15

Az Orlando kosárlabdázója, Dwight Howard műtét előtt áll, így az idénye véget ért a bajnokságban, és az olimpián sem lesz ott.

Súlyos bejelentést tett Dwight Howard, a jelenkor egyik legjobb kosárlabdázója. Ahogyan azt a Reuters hírügynökség közölte, a klasszis már az NBA rájátszásában sem lesz ott.

Már pénteken megműtteti a hátát az Orlando játékosa. A Magic már biztosította helyét a keleti konferencia rájátszásában, így annak kiharcolásában még aktívan részt vett a 26 éves kosaras. A hatszoros All Star-válogatott Howard négy hónapot kell, hogy kihagyjon.

“Az orvosok azt mondják, a műtét után azonnal elkezdhetem a rehabilitációt, és négy hónap múlva visszatérhetek a pályára. Ha minden így alakul, sokkal erősebben. Ami a csapatot illeti: nem mi vagyunk a legerősebbek, nem is baj. A lényeg, hogy higgyünk magunkban” – mondta.

Dwight Howard ebben a szezonban nyolc meccsen hiányzott a csapatból hátproblémái miatt. Már 2008-ban is olimpiai aranyat nyert az amerikai kosárlabda-válogatottal, most nem védheti meg címét.

Eredmények – NBA, csütörtöki játéknap
Indiana Pacers – –Milwaukee Bucks 118–-109
Detroit Pistons – –Minnesota Timberwolves 80–-91
New Orleans Hornets– – Houston Rockets 105-–99 – hosszabbítás után
Miami Heat – –Chicago Bulls 83-–72
Phoenix Suns – –Los Angeles Clippers 93–-90
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

BEVERLY HILLS, CA - OCTOBER 09: Contributing editor at Vanity Fair, Monica Lewinsky speaks onstage at Day 1 of the Vanity Fair New Establishment Summit 2018 at The Wallis Annenberg Center for the Performing Arts on October 9, 2018 in Beverly Hills, California.   Matt Winkelmeyer/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.