A fáradtság győzte le a magyarokat

Kiváló első harmad után a meccs végére teljesen összeomlott a magyar válogatott az osztrákok elleni találkozón a divízió I.-es jégkorong-vb-n.

„Az emberelőnyös játék csak az elején ment jól. Ha beütjük a helyzeteinket, talán másként alakult volna. Fejben fáradtak el a fiúk, emiatt játszottak sok hibával. Emögött viszont a fizikai fáradtság áll. Amikor még frissek voltak a meccs elején, akkor nem követtek el ilyen hibákat. Kicsit aggódtam is, hogy fáradtak lesznek. Későn lett vége a szlovének elleni meccsnek, 2 körül tudtak elaludni. 4 óra pluszpihenő nagyon sokat jelenthet ilyenkor” – vázolta a 7-2-es vereség okait Kevin Primeau szövetségi kapitány.

A meccsről bővebben ide kattintva lehet olvasni.

“A mérkőzés egyik fordulópontja az volt, amikor a több emberelőnyös lehetőségünk alatt szinte nem is volt lövésünk. Az osztrákokat feltöltötte energiával, hogy kivédekezték az emberhátrányt, minket pedig frusztrált, nem tudtunk megfelelően odafigyelni, koncentrálni” – folytatta az edző.

“Ami miatt csalódott vagyok, hogy ennyire magára hagyták Brunyát. Nem ezt érdemelte a „kölyök” , nagyon jól védett. Tehetséges fiatal kapus, aki fejben is kiváló a feladatra” – dicsérte a másodszor is a meccs legjobbjának választott Bálizs Bencét (Az, hogy hét kapott gól ellenére így döntöttek, sokat elárul a csütörtöki mérkőzésről.)

“Szombatig van időnk összeszedni magunkat: a magyar hoki számára különösen fontos,hogy jó meccsel zárjuk a tornát. Ez egy nagyon jó csapat, a realitások szerint erősebb, jobb képességű két ellenféllel játszott. Edzőként nagyon csalódott lennék, ha nem lenne jó meccs a szombati” – tette hozzá Primeau.


“Ez nem meglepetés számunkra, de azért nagyon keserű a szánk íze. Jó lett volna – főleg egy ilyen közönség előtt – legalább az egyik nagyot elkapni. Próbálunk minél előrébb végezni, ebben a mezőnyben egy bronzérem is nagyon szép lenne”
– mondta Szélig Viktor, a válogatott csapatkapitánya.

“Szerencsétlen kiállítások voltak” – mondta Tokaji Viktor, akit kétszer ültettek le a bírók a mérkőzésen. “Az egyiket nem éreztem annak, a másik elkerülhető lett volna, talán, ha frissebb vagyok. Ez egy ilyen nap volt. Tudjuk, hogy a pillanatnyi forma dönt egy egymérkőzéses találkozón, és ez most nekik volt jobb.”

“Egy jó ideig partiban voltunk velük, inkább a fáradtság látszik a számokon. A meccs gólkülönbsége nem tükrözte a két csapat közti különbséget” – vélte a játékos, aki szerint egyébként a szlovén meccset inkább lett volna esélyük megnyerni. (Ott az lehetett a fordulópont, mikor 1-0-s hátrányban Sofron István szólója maradt ki, ha akkor az gól, akkor 1-1, így viszont jött egy kettős kiállítás, amiből kétszer is gólt szereztek a szlovének.)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.