Sport

Ütős párharcok hete jön

A hölgyeknél pénteken, a férfiaknál szombaton kezdődik az az egyik fél három győzelméig tartó mérkőzéssorozat, amelynek végén kiderül, melyik két csapat nyeri a 2011/12-es NB I-es röplabda-bajnokságot.

A női bajnoki döntő első mérkőzésén az elmúlt évek ezüstérmese, a Magyar Kupát idén már bezsebelő Vasas otthon fogadja a Gödöllő csapatát.

A Vasas játékosai közül a junior Eb-selejtező miatt többen a válogatottal készültek, így sokáig csonka csapatnak vezényelt edzéseket Jókay Zoltán vezetőedző:

„A létszámból (is) adódóan sok technikai dolog szerepelt a repertoárban, egészen az alap dolgoktól kezdtünk el belemenni az összetettebb gyakorlatokba, most pedig vissza kell zökkennünk a meccsekbe, hiszen nagyon régen játszottunk utoljára.”

Valóban hosszú szünet után lépnek újra pályára a lányok, hiszen utolsó tétmeccsük március 21-én, a Békéscsaba ellen 3-0-ra megnyert bajnoki elődöntő utolsó mérkőzése volt.

A tétmeccsek hiánya persze ugyanúgy érinti a Gödöllőt is, amely a tavalyi bajnok BSE-t felülmúlva jutott döntőbe. Az elődöntő első két mérkőzését megnyerték a gödöllőiek, majd a második kettő a BSE-é lett, aztán a mindent eldöntő ötödik találkozón, idegenben harcolták ki Ludvig Zsolt vezetőedző tanítványai, hogy – 2007-es ezüstérmük után – újra bajnoki döntőben léphessenek pályára.

A két csapat legutóbbi párharcán, a Magyar Kupa elődöntőjében a Vasas nagy csatában, 3-1-es összesítéssel kerekedett felül. (A bajnokságban nem találkozott egymással, a Vasas ugyanis a Közép-európai Liga alapszakaszában szerepelt, a magyar bajnokságba csak a rájátszásra kapcsolódott be.)

A férfiak fináléjában a címvédő, 2007 óta megszakítás nélkül bajnok Kaposvár együttese az utóbbi években rendre ezüstig jutó Kecskeméttel találkozik. A Kaposvár a Kazincbarcika elleni elődöntő óta hazai környezetben, mindennapos edzéssel, viszont edzőmérkőzések nélkül készül a döntőre. „Sajnos, a próbálkozásaink ellenére a környező országok csapatai közül eggyel sem tudunk találkozni” – mondta Demeter György vezetőedző. “Ahol még tart a bajnokság, ott most éppen nincs üresjárat, ahol pedig befejeződtek a küzdelmek, ott már nem edzenek a játékosok.”

A csapatból mindenki egészséges, egyedül a junior válogatottal Európai-bajnoki selejtezőn szereplő Gergye Roland hátsérülése okoz problémát.

A kecskemétiek két edzőmérkőzéssel a hátuk mögött várhatják a döntőt: a Nagyvárad ellen otthon és idegenben is volt alkalmuk gyakorolni az éles szituációkat. „Nem vagyok igazán megelégedve, de elsősorban nem azzal, amit ma láttam, hanem azzal, hogy nekünk ilyen óriási tartozások mellett kell dolgoznunk. Ez így nagyon nehéz!” – értékelt az edzőmeccs után Gyurkó Sándor vezetőedző.

A döntők menetrendje
Nők:
Április 20., 18 óra: Vasas-Gödöllő
Április 22., 18 óra: Gödöllő-Vasas
Április 25., 17 óra 30: Vasas-Gödöllő
Április 27., 18 óra: Gödöllő-Vasas
Április 29., 18 óra: Vasas-Gödöllő
Férfiak:
Április 21., 18 óra: Kaposvár-Kecskemét
Április 23., 18 óra: Kecskemét-Kaposvár
Április 26., 17 óra 30 perc: Kaposvár-Kecskemét
Április 28., 18 óra: Kecskemét-Kaposvár
Április 30., 18 óra: Kaposvár-Kecskemét

Ajánlott videó

Olvasói sztorik