Sport

Távozott a Szekszárd teljes vezetése

A fennálló pénzügyi és egyéb problémák miatt lemondott a női kézilabda NB I-ben szereplő UKSE Szekszárd elnöksége.

“Úgy gondoljuk, hogy egy új elnökség meg tudja oldani az előttünk álló problémákat” – mondta Varga Jenő, hozzátéve, hogy a gazdasági válság a “klub néhány támogatóját megrázta”.
A Tolnatáj TV szerdai beszámolója szerint a klub több játékosnak is tartozik, és előfordult, hogy egyes játékosok három hónapig nem kapták meg járandóságukat. A helyi televízió azt is közölte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) “inkasszózta” a klub számláját.

A klubelnök erre reagálva elismerte, hogy a bérekben vannak elmaradások. “Egy-két hónapos csúszás van, de ezzel nem vagyunk egyedül az NB I-ben” – jegyezte meg. Azt ugyanakkor cáfolta, hogy a NAV zárolta volna az UKSE számláját.
Az elnök azt is elmondta: az UKSE célja változatlanul az, hogy a női kézilabdacsapat biztosan benn maradjon az NB I-ben.

Az együttes a 12 csapatos bajnokság alapszakában az utolsó helyen végzett, a 9-12. helyért folyó alsóházi rájátszásban legutóbb hazai pályán legyőzte a Budapest Bank-Békéscsaba csapatát. Varga Jenő tájékoztatása szerint az egyesület május 17-én tart tisztújító közgyűlést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik