Sport

Egyenlített a döntőben a Győr

A Győr hazai pályán 65-58-ra legyőzte a Pécset a női kosárlabda NB I döntőjének második meccsén, ezzel kiegyenlítve a párharc állását.

Az első találkozó a soproniak győzelmével zárult ugyan, de a második meccsen már a vendéglátók domináltak. A nyolcadik bajnoki címére hajtó Sopron a félidőben egypontos hátrányban volt, majd a különbség a folytatásban tovább nőtt. A meccset a győriek az utolsó negyedben húzták be, melyet  17-13-ra megnyertek.

A Sopron legjobb dobója Krnjics volt a maga 17 pontjával, mögötte Zavecz 12-vel végzett. Rajtuk kívül nem volt más játékosa a vendégeknek, aki tíz pont fölé került volna. A győrieknél Ciglar 18, Hollingsworth 17 pontot szórt. Győzelmével a Győr egyenlített az egyik fél három győzelméig tartó döntőben. Nem mellékesen történelmi sikert hajtottak végre a hazaiak, ugyanis a Sopron 27 mérkőzés után szenvedett ismét vereséget.

A bronzéremért zajló csatában a Zalaegerszeg legyőzte a Pécset, és összetettben egyenlített. A harmadik helyért csak két meccset kell nyernie valamelyik együttesnek, így a harmadik összecsapás dönt a dobogó legalsó fokáról.

 

Eredmények – női kosárlabda NB I, rájátszás
Döntő:
UNI Seat Győr – Uniqa-Euroleasing Sopron 65-58 (16-17, 17-15, 15-13, 17-13)
legjobb dobók: Ciglar 18, Hollingsworth 17, illetve Krnjics 17, Zavecz 12

Az egyik fél hármadik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.
3. helyért:
ZTE NKK-Pécs 2010 83-78 (23-20, 20-15, 19-19, 21-24)
legjobb dobók:
Vida 23, Bukovszki 16, illetve Lynn 21, Raksányi 16

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik