Sport

Jó kezdés után csúnyán kikaptunk az osztrákoktól

A magyar jégkorong-válogatott 7-2-re kikapott az osztrákoktól a divízió I-es világbajnokságon, így biztossá vált, nem lépünk fel az A-csoportba.

A magyar válogatott azzal a tudattal lépett pályára, ha nyerünk, feljutunk a legmagasabb csoportba. Persze az osztrákok is így gondolták, ráadásul ők voltak jobb helyzetben, mivel egy ponttal megelőztek minket a tabellán. Mégis mi kezdünk jobban, ugyanis Galanisz vette be Starkbaum kapuját. Egy perc sem telt el, máris érkezett az osztrák válasz Geier révén. Azonban még az első harmadban visszavettük a vezetést Vas Márton találata után, így 2-1-es vezetéssel vonultunk szünetre.

Bizakodásra adott okott az első játékrészben mutatott játék, ami sajnos a második harmadra visszaesett. Közrejátszott ebben az is, hogy a játékvezetők megállás nélkül osztogatták a kiállításokat, így akármennyire fel akartunk pörögni, a játékmegszakítások mindíg rosszkor jöttek. Ráadásul két újabb osztrák gól tarkította a harmadot úgy, hogy mi igazából nem is alakítottunk ki veszélyes helyzetet.

A záró játékrész viszont a teljes összeomlásról szólt: négyszer találtak be a Sógorok, mi fejben és testben elfáradtunk, az emberelőnyös helyzetekkel nem tudtunk élni, így magunknak köszönhetjük, hogy ennyi lett a vége. Persze azt ne felejtsük el, hogy Ausztria válogatottja nagyon erős csapat, és ők számítottak a mérkőzés esélyeseinek, sőt, a vb előtt mindenki őket várta feljutó helyre. Beszédes, hogy legutóbb 1977-ben vertük meg őket tétmeccsen.

Az osztrákok győzelmével biztossá vált, hogy a házigazda szlovénok, és a Sógorok jutnak fel az A-csoportba, míg nekünk marad a harmadik hely bebiztosítása. Szombaton, a zárónapon Nagy-Britannia ellen lépünk jégre.

“Jól kezdtünk, hittünk magunkban, de nagyon elfáradt a csapat a végére. Előnyben nem voltunk elég jók, és valószínűleg frusztrálta a fiúkat, hogy az osztrákok ilyen jól kivédekezték ezeket a lehetőségeinket. Ami miatt nagyon csalódott vagyok, hogy a végén magára hagyták Bálizs Bencét. Brunya nagyon keményen küzdött, nem ezt érdemelte volna” – nyilatkozta a Sport24-nek Kevin Primeau szövetségi kapitány.

“Szerencsétlen kiállításaink voltak, ez a mai nap egy ilyen nap volt. Nincs akkora különbség a két csapat között, mint amit az eredmény tükröz” – mondta Tokaji Viktor.

“A vereség nem meglepetés a számunkra, de most nagyon keserű a szánk íze. Próbálunk minél előbb végezni, a bronzérem is nagyon szép lenne” – értékelt a találkozó után Szélig Viktor, a magyar válogatott csapatkapitánya.

A már biztos feljutú szlovének a játéknap másik mérkőzésén 3-2-re legyőzték az ukrán válogatottat.

Eredmény – divízió I-es világbajnokság, 4. forduló
Ausztria-Magyarország 7-2 (1-2, 2-0, 4-0)
Gólszerzők:
Geier (6.), Unterluggauer (23., 52.), Latusa (39.54.), Harand (43.), Hundertpfund (56.) illetve Galanisz (5.), Vas M. (11.)

Élő, szöveges tudósításunk az alábbiakban olvasható.

Vége a mérkőzésnek… 4-0-ra megnyerte az utolsó harmadot az osztrák csapat, összesítésben pedig 7-2-re a meccset. Bíztatóan kezdtünk, ez lett belőle.

3. HARMAD:

60. PERC: Kakaskodás a jégen, eredménye páros kiállítás. Erre nem volt szükség.

59. PERC: Olyan könnyen adogatnak az osztrákok, mintha négyen lennénk a jégen.

58. PERC: Bálizs lábbal véd, hogy ne legyen meg a nyolcadik osztrák gól. Mi el sem jutunk Starkbaum kapujáig.

56. PERC: Megvan a hetedik is… Hundertpfund is betalál. Teljesen összeomlottunk a végére. Ennek ellenére a magyar szurkolók bíztatják a csapatot, szól a Ria-Ria-Hungária.

54. PERC: Most már távolról lőnek az osztrákok, érzik, hogy sebezhető a védelmünk. Közben a csarnokban az osztrák szurkolók fiesztáznak. 6-2... Emberelőnyben Latusa is duplázott, egy távoli lövésbe tette bele a korongját.

52. PERC: Ott az ötödik osztrák gól… Unterluggauer a kapu mögül kapta a korongot, és nagy távolságból zúdította a pakkot Bálizs kapujába. Ez már eldőlt… Ráadásul Bartalis gáncsolás miatt ült ki a padra.

51. PERC: Starkbaum-bravúr! Szépen járattunk körbe a korongot, majd Bartalis vállalkozott lövésre. Ezaz fiúk, még van idő az egyenlítésre! Közben letelt a kiállítás.

50. PERC: Végre egy magyar helyzet! Sofron három védő között akart lőni, de akadályozták. Kiállítás az osztrákoknál. Ezt az emberelőnyt most már ki kell használnunk. Ladányi lőtte mellbe Starkbaumot, de igyekezni kellene, lassan letelik az előnyünk.

48. PERC: 12 percünk van fordítani, ha fel akarunk jutni a legmagasabb osztályba. Közel 40 perce gólképtelenek vagyunk.

46. PERC: Most Bálizs a főszereplő, folyamatosan munkában tartja kapusunkat az ellenfél.

44. PERC: Újabb magyar kiállítás. Mi jön még? Élesen lőtték középre a pakkot a szomszédok, de a lövés elkerülte a kaput. Erős az osztrák válogatott, de nem ennyire. Sem ötlet, sem tűz a játékunkban.

43. PERC: Már 4-2… Harand lövése Benk botján irányt változtatva a kapuban kötött ki. A palánknál hibáztunk, amikor engedtük az osztrákokat koronghoz jutni.

42. PERC: Rendezhetjük a sorokat, újra öten vagyunk. Mégis az osztrákok kerülnek helyzetbe, de Herburger és Geier lövése is levágódik Bálizsról.

41. PERC: Nekivágunk az utolsó harmadnak, bízunk a magyar gólokban. Ne felejtsük, 1:35-ig még emberhátrányban vagyunk. Húúú, ez meleg volt. két lövést is eleresztettek a pirosmezesek, de szerencsére nem lett belőle újabb gól.

2. HARMAD:

Vége a középső játékrésznek! Előnnyel kezdtünk a haramadot, és hátrányban fejeztük be. Komoly változtatásokra lesz szükség a szünetben…

40. PERC: Nem elég, hogy hátrányba kerültünk, a harmad vége előtt megint tőlünk állítanak ki a bírók: túl sokan voltunk a jégen. Szétestünk a harmad végére, fejben komolyan helyre kell tennie Primeau-nak a játékosait, mert búcsút inthetünk a feljutásnak.

39. PERC: Lejárt a kiállítás, és máris belelendültek az osztrákok: 3-2-re vezetnek… Grabner lövése Bálizsról Latusa elé pattant, aki nem kegyelmezett. Ez most a mi hibánk volt.

38. PERC: Hiába vagyunk többen a jégen, de nem tudunk veszélyt kialakítani az osztrák kapu előtt. A végelszámolásnál nagyon fognak hiányozni ezek az elpuskázott előnyök.

36. PERC: Galanisz passzát Magosi fordulásból próbálta kapura tenni. de nem jött össze neki. A változatosság kedvéért újabb kiállítás, újra Manuel Geier, már harmadszor. Gólt kell lőnünk, hogy nyugodtan mehessünk a szünetre.

35. PERC: Újra öten a Sógorok. Bálizs két távoli löketet véd, de egyik sem veszélyes a magyar kapura.

34. PERC: Nem tudunk élni az adódó lehetőséggel. Eddig ebben a harmadban sok helyzet nincs, és a játék sem szemkápráztató. Ráadásul egyenlítettek az osztrákok…

33. PERC: Letelt a kiállítás, de hogy ne legyen üres a büntetőpad, egy másik osztrák ül ki: a hosszú nevű Hundertpfund csúnyán rálökte Sofront a palánkra. Örülhetünk, hogy Sofi nem sérült meg.

31. PERC: Újabb érthetetlen bírói döntés, Herburger ült ki. De ezzel legalább mi járunk jól. Most kellene gólt szereznünk emberelőnyben! Vas Márton lövése Starkbaum felkarjáról vágódott mezőnybe, de az ismétlés is kimaradt.

29. PERC: Az utóbbi percekben sokszor áll a játék a lesek és a kiállítások miatt. Ladányi szedte össze a korongot, de kiszorított helyzetből nem találta el a kaput. Az ellenakcióból az ellenfél is lőtt, Bálizs lepkésébe.

28. PERC: Kiegészültünk. Kicsit össze kellene szednünk magunkat fejben.

27. PERC: Jól védekezünk, alig van már a kiállításból, és az osztrákok nem tudnak lőni. Egészen idáig, Latusa próbálkozott, de Bálizs eszén nem tudott túljárni.

26. PERC: Ez nem igaz… megint hátrányban vagyunk, igaz ez most jogos volt: Tokaji lökte a palánkra nagy erővel Geiert.

25. PERC: Kiegészültünk, így már árnyaltabb a kép. Sofron és Sikorcin is lövéssel próbálkozott, legalább eljutottunk az osztrák kapuig.

24. PERC: Nem jött ösze, egyenlítenek az osztrákok… Unterluggauer lövésébe két védőnk is megpróbált belefeküdni, de eredménytelenül. Persze három játékossal nem olyan egyszerű védekezni. A gól után is nagyon nyomnak a pirosmezesek, jó lenne túllenni ezen az egy percen.

23. PERC: Baumgartner dőlt egy, szinte ok nélkül, ezért kettős emberelőnybe kerültek az osztrákok. Ezt mot ki kell védekezni!

22. PERC: Rögtön egy kiállítás, sajnos nálunk. Tokaji kapott két percet. A buli után Latusa passzolt volna Raffl-höz, de Kovács botjáról szerencsére elpattant a korong. Schumnig majd Koch lövését is fogja Bálizs.

21. PERC: Folytatódik a mérkőzés, a magyar játékosok arca elszánt, reméljük ez az eredményben is megmutatkozik majd.

1. HARMAD:

Vége az elsó játékrésznek, jó helyzetkihasználásunknak, és Bálizs védéseinek köszönhetően 2-1-re vezetünk. Reméljük a továbbiakban növelni tudjuk a különbséget!

20. PERC: Lecsorgott az utolsó perc is, helyzet nélkül. A dudaszó előtti pilanatban Sikorcin még távolról lőtt, de veszélytelenül.

18. PERC: Az osztrákoknál is egy kiállítás, közben mi kiegészültünk. Pontatlan a játékunk a harmad végén, sok az eladott korong. Az utolsó percet még meg kell nyomni!

16. PERC: Ismét emberhátrányban vagyunk. Az osztrákok próbálkoznak, de Bálizs eddig remekel: előbb Grabner majd Latusa lövése is a lepkésben halt el.

14. PERC: Kiegészültek az osztrákok. Benk forgolódott a védők között, de a befejezéshez már nem volt elég helye.

13. PERC: Majdnem kihasználtuk az előnyünket, de Sofron lövése levágódott Starkbaumról. Maradunk a kapu előtt, ahol az osztrákok megpróbálják kivédekezni ezt a hátralévő egy percet. Húúúú, eladtuk a pakkot, az NHL-ben edződő Grabner egyedül vezette kapura a korongot, de Bálizs elfeküdve hárított. Szép volt!

12. PERC: Egy-egy helyzet mindkét kapu előtt, de egyik sem veszélyes. Az osztrákok feldöntötték Bálizst, aki becsúszott a kapuba. Kisebb kakaskodás a kapunk előtt, ami nekünk csak jó, két piros mezest is kiszórtak, tőlünk pedig Hárit. De így is megvan az emberelőny.

11. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!! Újra vezetünk! Ladányi passza Starkbaum mamutjáról pont Vas Márton elé került, aki ajtó-ablak helyzetben nem hibázott.

10. PERC: Könnyen dobálóznak a bírók a kétpercesekkel, most Manuel Geier koptatja a büntetőpadot. Közben mi kiegészültünk, így 5 a 4 ellen rohamozhatunk.

8. PERC: Megint a kapusunknak kell védenie. Jó lenne kivédekezni az emberhátrányt.

7. PERC: Emberhátrányba kerültünk, Sikorcin bottal akasztás miatt ült ki. A buli után Welser próbált a rövidbe kotorni, de Bálizs jól zárta a szöget.

6. PERC: Ajajjj…. ott az egyenlítés. Kirisits passzolt a hosszúra az üresen álló Stefan Geierhez. Bálizs nem tudott már visszaérni a rövidre, így gólt ünnepelhettek az osztrákok. Ez nem hiányzott.

5. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!! Magosi és Bartalis ügyeskedett a sarokban, majd Galanisz a kapu mögül érkezett Magosi passzára, és Starkbaum mamutja mellett lőtt a kapuba. Hajrá fiúk!

4. PERC: Az első magyar helyzet: Hári korcsolyázott egy védőval a nyakán egészen a kapuig, de fonákkal nem tudta eltenni a korongot a kapus mellett. Éledezik a magyar válogatott!

3. PERC: Eddig az osztrákoknál van többet a pakk, de egyelőre a fogást keresik egymáson a felek.

1. PERC: Fehérben játszunk, az osztrákok pirosban. Baumgartneré az első lövés, de Bálizsnak cssmege volt. Ez volt kapusunk 101. védése a vb-n.

A csapatok már a jégen, perceken belül kezdődik az összecsapás. Izgalmas bő két óra elé nézünk, de reméljük a lefújás után mi örülhetünk, és közel kerülünk a feljutáshoz!

Előzetes: Az első két játéknapon elért sikerünk után – Japán ellen 5-1, az ukránok ellen 3-1 -, szerdán csúnya vereségbe szaladt bele a magyar jékgorong-válogatott a divízió I-es világbajnokságon: a szlovén együttes 4-1-re legyőzte a sok hibával játszó csapatunkat. A vereséggel a válogatott a harmadik helyre csúszott vissza, egy ponttal a második osztrákok mögé, így ha egy szinttel feljebb szeretnénk lépni, nincs más választása a Kevin Primeau irányította gárdának, mint legyőzni a szomszédokat.

Talán bizakodásra adhat okot az, hogy Japán szerdán büntetőkkel, de legyőzte a Sógorokat, így talán nekünk is sikerül a bravúr.

A csütrtöki játéknapon már lejátszottak egy mérkőzést, Japán 5-0-ra legyőzte Nagy-Britanniát, így az ázsiaiak egy pontra megközelítettek minket.

Nagyon kell ez a győzelem a magyar válogatottnak…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik