Sport

Nincs meglepetés a magyar öttusázóknál

Nem okozott meglepetést a szövetségi kapitány a római világbajnokságra utazó öttusa-válogatott kijelölésével: a csapatba az elmúlt években kipróbált versenyzők kerültek be.

Pálvölgyi Miklós előterjesztése és a szövetség elnökségének szerdai jóváhagyása nyomán Demeter Bence, Kasza Róbert, Marosi Ádám és Tibolya Péter, valamint Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn vehet részt a május 7. és 13. között esedékes olaszországi vb-n.

A nőknél a hétvégi, rosztovi Világkupa-versenyt követően – ha az eredmények indokolják – egy negyedik indulót is kijelöl a kapitány.

A férfiaknál a váltó és a hagyományos csapat összeállítását a világbajnokságot megelőzően adja majd meg Pálvölgyi Miklós, a nőknél a jelenlegi három utazó értelemszerűen mindkét együttesben benne lesz, az esetleges negyedik pedig egyéni indulóként szerepel majd.

A vb-n nemenként az első három helyezett olimpiai indulási jogot szerez. A magyarok közül Kasza és Marosi, valamint Kovács és Tóth már rendelkezik londoni kvótával, de a magyar szövetség még többet szeretne, hogy legyen lehetősége helyettesítésre sérülés esetén, illetve választani a korábbi eredmények és az aktuális forma alapján. Nemenként és országonként két versenyző nevezhető az ötkarikás öttusaversenyekre. A vb után még a június elsején záruló világranglistáról is kvótához lehet majd jutni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik