Sport

Kikaptak a Merész-lányok

A házigazda olasz női vízilabda-válogatott érvényesítette a papírformát és 11-9-re verte a magyarokat az olimpiai selejtező-tornán.

Az oroszok ellen kedden sikerrel nyitottak a Merész-lányok az olaszországi olimpiai kvalifikációs tornán. Szerda este a második csoportmérkőzésen a házigazda olaszok tán még nehezbb falatnak tűntek, bár a torna lebonyolítási rendjéből kifolyólag a vereség is belefért.

Ugyanis a négycsapatos csoportból mindenki továbbjut, ezeknek a mérkőzéseknek az a tétje, hogy minél előkelőbb helyen végezzen a magyar együttes és így – elvileg – könnyebb ellenfelet kaphasson a másik ágról a pénteki negyeddöntőben. Mivel a torna első négy helyezettje jut ki az olimpiára – a negyeddöntők győztesei londoni résztvevőknek vallhatják magukat.

Ezzel a tudattal Drávuczék valami káprázatos játékkal nyitottak, és mire az olaszok megérkeztek a meccsbe, már elhúztak 3-0-ra. A negyed végéig egyet azért berámolt az olasz együttes. A második negyedben kiegyenlítette a játékot a házigazda (5-5), és a félidőt követően már inkább ők domináltak, ergo mi mentünk az eredmény után. Ez a harmadik negyed végéig sikerült is (9-9).

A befejező játékrészben a tizedik olasz emberfór – a magyar csapat ekkor hatnál tartott e mutatóban – kimaradt, utána azonban belőtték a helyzetet, a magyar emberelőnyből ugyanakkor semmi sem lett (10-9). Három perc volt hátra, amikor 11-9-re elhúztak az olaszok, akik – mivel ezt követően már semmi sem sikerült a Merész-csapatnak – végül is hozták a “kötelezőt”. Az olaszok kikaptak az első meccsen a spanyoloktól, így kialakult a csoportban a klasszikus körbeverés.

Női vízilabda olimpiai kvalifikációs torna, A csoport, 2. forduló:
Olaszország-Magyarország 11-9 (1-3, 4-2, 4-4, 2-0)

a magyar góldobók: Szücs 3, Keszthelyi 2, Bujka, Kisteleki, Antal, Czigány 1-1

További eredmény: Oroszország – Spanyolország 12-11

A csütörtöki csoportzáró meccsen a magyarok a spanyolokkal csapnak össze 18 óra 40 perctől.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik