Sport

Akár már ma lehet két újabb kvótánk

A legjobb négy közé kerülésért bokszol Trabzonban a még állva maradt öt magyar. Két súlycsoportban akár már ma szerezhetünk kvótát.

Az 52 kg-os és a 81 kg-os súlycsoportban is már olimpiai szereplő lehet az, aki győztesen hagyja el a szorítót szerdán.

Ebben a két csoportban Kalucza Norbert és Szellő Imre érdekelt. A lebonyolítás szabályai érdekesek, ugyanis a harmadik helyért nem bokszolnak, s a két bronzérmes közül – amelyik súlycsoportban hárman kapnak kvótát – az lesz a szerencsés, aki a későbbi győztessel szemben marad alul. Magyarán: ideális esetben Kalucza és Szellő már olimpikon, ha ma győznek, és az elődöntőben ki is kapnának – feltéve, ha majdani legyőzőjük később megnyeri a viadalt.

 

Mindez faramuci helyzetet eredményez. Ugyanis le kell bokszolni a döntőket akkor is, ha a két finalistának már tökéletesen mindegy, mi lesz az eredmény – hiszen mindketten kijutottak az olimpiára -, csupán azért, hogy eldőljön, ki az, akit magával visz Londonba a trabzoni aranyérmes.

A magyarok közül ma négyen a délutáni programban bokszolnak, míg a nehézsúlyú Darmos József az esti előadásban.

A még versenyben lévő ökölvívóink mérkőzései:

52 kg (3 szabad kvóta): Kalucza Norbert-Severiane Csiladze (grúz)

69 kg (2): Bacskai Balázs-Abdulkadir Koroglu (török)

81 kg (3): Szellő Imre-Callum Smith (brit)

91 kg (1): Darmos József-Thomas McCarthy (ír)

+91 kg (2): Bernáth István-Labinot Xhoxhaj (szlovén)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik