Két zakó Trabzonban

Ungvári István és Nagy Krisztián is vereséget szenvedett a trabzoni ökölvívó olimpiai selejtezőtornán, így a negyeddöntők során öt magyarért szoríthatunk.

A 49 kg-os súlycsoportban érdekelt Ungvári a 2008-ban olimpiai bronzérmes, 2010-ben Európa-bajnok Patrick Barnesszal csapott össze a nyolcaddöntőben. A magyar öklöző jól kezdte az összecsapást, az első menetet meg is nyerte. Azonban a második felvonásra visszaesett a teljesítménye, és a bíró passzivitás miatt le is léptette. Az indoklás szerint azért, mert több mint fél percig nem kezdeményezett ütést Ungvári.

Az 56 kilós Nagynak az azeri Magomed Abdulhamedov volt az ellenfele a legjobb 16 között. Nagy is megnyerte az első menetet, csakúgy mint Ungvári, és a második menetre az ő lendülete is visszaesett. A harmadik menetet már rengeteg szabálytalanság tarkította, végül Abdulhamedov 13-9-es pontozással megnyerte a meccset.

A nap során korábban negyeddöntőbe jutott az 52 kilós Kalucza Norbert. De a legjobb nyolc között folytatja Bacskai Balázs, Szellő Imre, Bernáth István és Darmos József is.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.