Sport

Bernáth és Szellő is a nyolc között

Negyeddöntőbe jutott a törökországi Trabzonban zajló ökölvívó olimpiai selejtezőn Bernáth István és Szellő Imre is.

Az esti programban a szupernehézsúlyú (+91 kg) Bernáth István WSB-rutinjával felfegyverkezve – leírni is gyönyörű! – parádézott. Úgy mozgott, mint egy rutinos profi, nála nem volt hiábavaló az edződés a félprofi ligában, a kazahsztáni Astana Arlans csapatában.

Az első menetben megrendítette az izraelit, akire számoltak, majd a másodikban is – egy májra mért ütést követően -, a 10-6-os Bernáth-vezetés szűkebbnek tűnt a jogosan elvárhatónál. A harmadik menetben sem kellett idegeskednünk, a szimmetria kedvéért ekkor is számoltak Maryanovskira, a hátra lévő időben pedig úgy táncolt és hajladozott a herkulesi termetű debreceni fiú, mint Muhammad Ali a fénykorában.

A következő ellenfél szerdán a szlovén Labinot Xhoxhaj lesz, a négy közé jutásért. A most látottak alapján nem a szlovén az esélyes…


Szellő Imre
a rendkívül tömör, hozzá hasonlóan a WSB-ben edződő moldáviai Victor Cotiujanschii-jal bokszolt a nyolcba jutásért. Nos, az első menet elment – 5-7-re -, másodikban sem ő dominált, mégis megnyerte 5-4-re, s így csak 10-11-gyel ment a moldáv az utolsó három perc előtt.

Ekkor a kecskeméti fiú már pörgött, ledarálta ellenfelét, fölényesen megnyerte ezt az etapot, és összesítésben is 20-15-re nyert. Ezzel százszázalékos lett a hétfői magyar mérleg!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik