Sport

Lovas Petra nem szerzett olimpiai kvótát

A magyar lány kiesett a nyolc között az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, így némi csalódást okozva májusban tehet még egy próbát.

Egy olimpiai kvótában reménykedett a magyar asztalitenisz küldöttség a vasárnapig tartó olimpiai selejtezőtornán, de Luxemburgban nem az hozta el a sikert, akire számítottunk.

A legnagyobb esélye a londoni részvétel kiharcolására a 6. helyen kiemelt Lovas Petrának volt, de pénteken és szombaton az elődöntőben kikapott, vasárnap pedig még hamarabb szenvedett vereséget.

A zárónapon mindkét nemnél egy 16 fős kieséses táblán zajlanak a küzdelmek, s további hárman – a két ág győztese, illetve a bronzmeccs nyertese – jutnak ötkarikás indulási joghoz.

Lovas – akinek sikere a magyar női csapat londoni indulása szempontjából lett volna különösen fontos – a szerb színekben versenyző Gabriela Feher legyőzése után a rendkívül kellemetlen stílusú osztrák Amelie Soljával csapott össze, és némi meglepetésre sima vereséget szenvedett.

Magyar részről így már csak Pattantyús Ádám van versenyben a viadalon, ő a szerb Zolt Petével veszi fel a küzdelmet a nyolc között. A kvótaszerzéshez két sikerre van még szüksége.

A nagy meglepetést Zwickl Dániel okozta, aki szombaton megnyerte saját minitornáját, ezzel londoni repülőjegyet rendelt magának.

Eredmények -olimpiai selejtező
A négy közé jutásért:
Nők:
Amelie Solja (osztrák)-Lovas Petra 4-0 Korábban:
A nyolc közé jutásért:
Férfiak:
Pattantyús Ádám-Jaroszlav Zmudenko (ukrán) 4-2
Wang Zeng Yi (lengyel)-Kosiba Dániel 4-1
Nők:
Lovas-Feher Gabriella (szerb) 4-0 – Feher a harmadik szett után feladta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik