Sport

Djordevic elvesztette az eszméletét

A Fradi-ETO összecsapás 78. percében a győriek védője egy fejelés után vérző fejjel huppant a gyepre. A találkozó döntetlennel zárult.

Még nem tudni, Djordjevicnek mennyit kell kihagynia, de várhatóan a hétfői edzés helyett pihenni fog. Most egyébként úgy tűnik, hogy nincs komolyabb baj.

Mindenki a fejbőr összevarrásáról beszél, de ilyenkor nem ebből lehet a baj – mondta az eto.hu-nak Dr. Ágh László, a csapat orvosa. – A játékost azért tartottuk olyan sokáig a pálya szélén, mert arról is meg kellett győződnünk, hogy megfelelő állapotban van-e, nem alakultak-e ki úgynevezett neurológiai tünetek. Volt egy pillanatnyi eszméletvesztése is, így a mérkőzés után azonnal a kórházba siettünk. Először kitisztítottuk a sebet, majd különféle vizsgálatokat végezzünk el a játékoson. A kopnyaröntgen szerencsére törést nem mutatott, és a központi idegrendszere sem sérült.

Djordjevic nem emlékszik arra, hogy mi történt.

– Felugrottunk fejelni, egy csattanást éreztem és egy pillanatra elsötétült a világ – mondta a játékos. Hogy azután hogyan kaptuk a gólt, arra nem emlékszem. Nem értem miért nem állította meg a játékvezető azonnal a játékot… Egyértelmű volt, hogy vissza kell jönnöm, hiszen nem volt már több cserénk.

Pintér Attila a mérkőzés után a hatharom.hu portálnak adott interjújában értékelte a mérkőzést, és emelte ki Djordjevic küzdeni akarását.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik