Sport

Szeged vagy Veszprém, ez itt a kérdés

A férfi kézilabda Magyar Kupában csendben lezajlottak az elődöntők a budapesti Sportmax2 sportcsarnokban. Vasárnapé a főszerep.

A Magyar Kézilabda Szövetség jó döntést hozott akkor, amikor semleges helyszínre vitte az idei kupa Final Fourját.

No, nem azért, mert biztosan tudvalévő volt, hogy telt ház lesz (nem volt az az elődöntőkben), hanem azért, hogy ne érje szó a ház elejét. Veszprémben a Szeged, Szegeden a Veszprém indult volna jelentős előnnyel, a közönségének hála.

A Sportmax 2-ben ugyanakkor a szegedi drukkerek már szombaton is hangoltak, sajnos, le kell szögeznünk a tényt, nem túl elegáns rigmusokkal üzengettek a veszprémi jelenlévőknek.

Ezzel együtt a két toronymagas esélyes hozta saját elődöntőjét. A Szeged nagyszerű első félidőt követően kicsit kiengedett és majdnem meleggé tette a meccs végét a Balatonfüred ellen, de végül 24-21-re győzött.

Skaliczki László tudta, hogy pszichikailag javulnia kell a szegedieknek (Fotó: Berecz Valter)

Kérdésünkre Skaliczki László, a szegediek mestere elmondta, nem tudja még, mi volt az oka a második félidei játéknak, az okokat meg kell azonban keresni:

– Nehézzé tettük a meccset, éreztem, hogy nem vagyunk együtt ma. A csapat egyik fele a magyar, a másik a szerb vagy a szlovák válogatottal készült, mások itthon tréningeztek, tudtam, hogy nagyon nehezen találunk vissza arra a pályára, amelyen mentünk. Annak örültem, hogy a védekezésünk az első 10 perc végére rendbejött, és Ancsin Gabi lövő formája is nagyszerű volt, Prodanoviccsal a gólok 70 százalékát lőtték, a jobb szárnyunk a lerohanások tekintetében is rendben működött. A második félidőt magam sem értem, de sajnos nem először csináljuk ezt. Az elején nehezen lobbant be a láng, a végén aztán könnyedén ki is aludt” – így a szegediek vezetőedzője

– Mivel lehet megverni a Veszprémet a döntőben?

– Nekünk nem azon kell gondolkodni, hogyan lehet elverni a Veszprémet, hanem azon, hogy a győzni akarás, ami jellemezte a fiúkat az elődöntőben 20 percig, az hogy marad meg 60 percen keresztül. A párharcok megnyerése, a területi agresszió, a játékfelépítés, a labdabiztos támadásvezetés, a szabad, kipattanó labdák megszerzése, a kapusbravúrok, ezek mind stratégiailag fontos lépések, ebből szinte semmit sem láttam a jól küzdő Balatonfüred ellen. Mindenesetre vasárnap nagyon kaparnia kell néhány játékosomnak, hogy ne koppanjunk. Most kell az energiákat mozgósítani.

Zubai Szabolcs a döntőben válogatott csapattársai ellen küzd majd (Fotó: Berecz Valter)

– Az olimpiai selejtezőkről visszatérő játékosok nyilván pozitív szemléletet, lökést hoztak a többieknek…

– Fordítva élem ezt meg, érzelmi fáradtság következett egy olyan hatalmas élmény után, mint az olimpia kiharcolása. Azzal, hogy mindenki gratulál, vállat vereget, teljesen jogosan, nagyon nehéz megküzdeni. Nem fizikai fáradtság ez, azt másnapra ki lehet heverni. A palacsintaevő versenyhez szoktam hasonlítani ezt a pszichikai állapotot. Ha valaki azt megnyeri, a nyereménye egy palacsinta, hiszen jön a következő mérkőzés. Ha a játékosnak újra el kell kezdeni edzeni, meccsre készülnie, jogosan gondolja, hogy jó lenne fogadáson lubickolni, fogadni a gratulációkat. Ezzel küzdünk most, bevallom, nem is sikerült megoldanunk a helyzetet. Ez önvizsgálatot is követel, a magam részét természetesen vállalom is” – mondta Skaliczki László, aki hozzátette, büszke az olimpiai részvételt kiharcoló magyar és szerb csapattagokra, akiket a Pick Szeged köszöntött is, egy brit zászlót és az Illés együttes Bye, bye London című dalát kapták CD-n ajándékba a fiúk, utalván arra, minél később kelljen búcsút inteni a brit fővárosnak.

A Veszprém még simábban verte a Tatabányát a szombati elődöntőben (35-27). Iváncsik Ádám a Komárom megyeiek csapatában, Gergő a Veszprémben, Tamás feleségével a lelátón volt részese a mérkőzésnek. A meccsnek, amelynek Marko Vujin volt az egyik hőse. A szerb játékos a meccs után hosszú percekkel is még Mocsai Lajos vezetőedzővel beszélgetett. A mestert arról kérdeztük, miért?

– Nagyon tiszteljük és szeretjük egymást Markóval (is), nagyon komoly, személyes a kapcsolatunk. Annak idején, amikor Marian Cozmát megölték, a legjobb barátját, elment a klubtól, és miattam jött végül vissza. Ez azért történt így, mert az ő lelkével az átlagnál is jobban tudtunk bánni, és azt gondolta, ezt sehol a világon nem kapja meg. Ezért maradt nálunk – mondta Mocsai Lajos.

– Ritka az ilyen kapcsolat…

– Igen, de szerencsére akad ellenpélda, igazi férfibarátság a miénk.

Marko Vujin az elődöntőben parádézott. A döntőben is nyerőember lesz? (Fotó: Berecz Valter)

– Simább volt a Veszprém elődöntője, mint a Szegedé, ez jelent valamit a döntő előtt?

– Amíg eldőlt a meccs, tíz gólig, addig jó kézilabdát játszottunk, kevés hibával, céltudatosan, sok szép dolgot vittünk véghet egy nagyon nehéz hét után. Amikor egy csapat kiharcolja az olimpiai kvalifikációt úgy, hogy a miénknél lényegesen erősebb csapatokat előz meg a teljes mezőnyt tekintve, mindig van egy lelki apály, egy mélypont. Soha nem szeretek meccs előtt panaszkodni, mert az a legnagyobb edzői hiba, ha valaki elkezd kifogásokat keresni, de elárulom, egyetlen edzést sem tudtunk komplett csapattal megtartani a héten. Az biztos, nagy meccset fogunk játszani a Szegeddel.

– Mi lesz az ütőkártya?

– Ezt még nem tudom, az biztos, hogy este megnézem a meccsüket végig, majd az én csapatomból megpróbálom az erőket úgy csoportosítani, hogy a meglévő problémákat valahogy kompenzálni tudjuk. Aszerint alkotom majd meg a stratégiát, hosszú munka ez, vasárnap délutánra eldől, milyen elméletet dolgozunk ki a mérkőzésre.

Eredmények – férfi kézilabda Magyar Kupa
1. elődöntő:
Pick Szeged – Balatonfüred 24-21 (14-7)
2. elődöntő:
MKB Veszprém – Tatabánya 35-27 (19-13)
A 3. helyért:
Balatonfüred – Tatabánya, vasárnap 14 óra
A döntőben:
Pick Szeged – MKB Veszprém, vasárnap 16 óra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik