Sport

Nem történt semmi különös

A férfi kosárlabda bajnokság rájátszása első körének, első mérkőzésén az Albacomp Fehérvár fölényes győzelmet aratott a Pécs felett.

Kapcsolódó cikkek

A Magyar Kupa négyes döntőjében nem tudott az Albacomp Fehérvár maradandót alkotni, így amolyan csakazértis hangulat uralkodott a kék-fehéreknél a találkozó előtt. Mindenképpen három győzelemmel szeretnék lehozni a play-off első körét, és igazából a Pécs elleni csatával hangolnának az elődöntőre. Rendkívül fontos lenne ez számukra, mert nagy valószínűséggel a nagy rivális Szolnoki Olaj lesz itt a következő ellenfelük. Egyáltalán nem lebecsülve le a mecseki együttest, de már, ha burkoltan is mind a csapat, mind a szurkolók gondolatai már azon a párharcon járnak. Addigra kellene olyan erőállapotba kerülniük, hogy aztán eséllyel fel tudják venni a versenyt az EuroChallenge Kupadöntős gárdával.

Az első összecsapáson csupán két percig volt némi izgalom, de utána kisimultak a homlokokon a redők, hiszen pillanatok alatt tízpontos előnyt kovácsolt az Alba Dwayne Chism két triplájával, valamint Muhammad El-Amin ponterőssége révén. A negyed végére ugyan valamelyest közelebb férkőztek a vendégek, de ez csupán néhány percig tartott. Bár a második negyed közepén kicsit újfent akadozott a fehérvári gépezet, de megnyugtató tizenöt pontos vezetéssel mehettek a nagyszünetre.

A fordulás után bőszen forgatta csapatát Dzunics Braniszlav, több alkalommal is eddig nem látott felállásban játszottak, de ez igazán nem változtatott azon, hogy, amikor kellett akkor begyújtották a rakétákat, és elhúztak ellenfelüktől. A negyedik játékrészre egyre inkább edzőmeccs jelleget öltött a találkozó, titkon mindkét gárda a végét várta.

Jegyzőkönyv:

Férfi Kosárlabda NB I, rájátszás az 1.-8. helyért

Albacomp Fehérvár – PVSK-Pannonpower 90-58

(25-21, 25-14, 15-15, 25-8)

Székesfehérvár, 2349 néző

Vezette: Forrai, Török R. Jakab L.

Albacomp: Simon B., El-Amin 20/3, Hollis 15/3, Keller Á. 4, Chism 12/6

Cs: Hendlein 10, Bódi 12/6, Supola 3, Juhos 4, Madár A. 8/6, Gorzsás 2, Keller V.

Edző: Dzunics Braniszlav

Pécs: Vaszojevics 10, Csirics 13/3, Kovács P. 2,  Doyne 18, Tóth N. 8

Cs: Deák 3/3, Csabay 2, Bíró, Halász 2, Ignácz

Edző: Csirke Ferenc

Az eredmény alakulása: 4. p.: 8-4, 8. p: 15-8, 12. p.: 29-26, 15. p: 35-30, 18. p.: 44-32, 22. p: 52-39, 25. p.: 59-43, 28. p.: 63-45, 32. p: 70-50, 35. p.: 74-54, 38. p.: 81-56.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, az Albacomp javára

Edzőszemmel:

– Egy kicsit ugyan idegesen játszottunk, de minden tekintetben kihasználtuk erényeinket. Az eredmény kissé csalóka, nem voltunk annyira jók, de a legfontosabb az, hogy nyertünk. – Dzunics Braniszlav az Albacomp Fehérvár vezetőedzője

– Mínusz százalékos hárompontos dobással nagyon nehéz megszorítani az Albacompot. A 17. percben elkezdett a csapat egy olyan ad hoc jellegű játékot játszani, amely oda vezetett, hogy harminc pont lett a vége. – Csirke Ferenc a Pécs vezetőedzője

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik