Sport

Megizzadt a Falco és a Körmend

A férfikosárlabda NB I. negyeddöntőiben három hazai győzelem született szombaton.

Az alapszakaszgyőztes Falcónak van papíron a legkönnyebb dolga a nyolcadik Sopronnal, ehhez képest a szombathelyiek igencsak megizzadtak az első mérkőzésen. Az első negyedben öt ponttal is elhúzott az SKC, a félidőben azonban már a hazaiak mentek 48-40-re.

A második félidőt megint a Sopron kezdte jobban, olyannyira, hogy csak az utolsó másodpercekben dőlt el a csata. A kipattanó labda után Meszlényi Róbert, a vendégek trénere videóbírót kért, nem neki lett igaza, a Falco pedig végigvitte az utolsó támadást és 84-82-re nyert.

Az Atomerőmű a Körmend dolgát nehezítette meg, olyannyira, hogy a hazaiak csak hosszabbításban tudták kicsikarni a győzelmet. Ferencz 26 ponttal vezette sikerre övéit.

Székesfehérváron közel sem voltak ilyen izgalmak. A vendég Pécs mindössze az első és a harmadik negyedben volt partiban a tavalyi nagydöntős Albacomppal, amely végül méretes zakót mért a PVSK-ra.

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. A második mérkőzéseket kedden rendezik.

Eredmények – férfikosárlabda NB I., negyeddöntő, 1. mérkőzés
Fortress-Lami Véd Körmend – Atomerőmű SE 105-101 (23-28, 26-20, 20-15, 19-25, 17-13) – hosszabbítás után
Legjobb dobók: Ferencz 26, Townes 21, illetve Williams 22, Kovács Á. 18

Falco-Szova KC Szombathely – Kis Rába-menti Takarék Soproni KC 84-82 (22-27, 26-13, 17-31, 19-11)
Legjobb dobók: Kálmán 21, Pantelic 17, illetve Rubin 23, Dontay Thomas 19

Albacomp-Fehérvár – Pécsi VSK-PANNONPOWER 90-58 (25-21, 25-14, 15-15, 25-8)
Legjobb dobók: El-Amin 20, Hollis 15, illetve Doyne 18

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik